Az intoleráns szemléletmód elfogadhatatlan – interjú Gál Kingával a Magyar Nemzetben 2012. 02. 13. Gál Kinga, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportjának a tagja, az EP állampolgári jogok, bel- és igazságügy bizottságának (LIBE) alelnöke, amelyben liberális kezdeményezésre február 9-én majdnem öt órás meghallgatást tartottak a „magyarországi helyzetről”. A fideszes képviselő volt az ösztönzője a nemzeti nyelvekkel foglalkozó frakcióközi csoportnak, amely azután hatáskörét kiterjesztve a hagyományos kisebbségek, nemzeti közösségek és nyelvek frakcióközi csoport név alatt működött és amelynek 2011 végéig két és fél éven át társelnöke volt. Brüsszeli tudósítónk a vita másnapján beszélt a képviselő asszonnyal.
Elutasítjuk a kettős mércét! 2012. 02. 13. Az Európai Parlamentben tegnap megrendezett szakbizottsági meghallgatás újabb példája a Magyarországgal és a Fidesz-KDNP kormánnyal szemben alkalmazott kettős mérce megnyilvánulásának. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport ahogy eddig is, ezután is határozottan fellép az országot ért alaptalan rágalmakkal és jogtalan kritikákkal szemben.
Az eljárás vége előtti ítélethozatal, az autoriter módszer 2012. 02. 09. "Az EP Néppárti Képviselőcsoportja felszólít a magyar kormány és az Európai Bizottság között zajló tárgyalások tiszteletben tartására. Felelőtlenség ezen folyamat semmibevétele, a megalapozatlan politikai hisztériakeltés és a szankciókkal való fenyegetés" - nyilatkozta Gál Kinga és Simon Busuttil a Magyarországról szóló meghallgatáson.
Köszönetnyilvánítás a Békemenet résztvevőinek 2012. 01. 21. A Magyar Néppárti Képviselőcsoport köszönetét fejezi ki a tegnapi Békemenet résztvevőinek. A soha nem látott méretű kormány melletti civil demonstráció meggyőződésünk szerint egyben a brüsszeli érdekképviselet melletti kiállás is.
Magyarországról vitázott az Európai Parlament Strasbourgban 2012. 01. 19. Szerda délután került sor az Európai Parlament strasbourgi ülésén a Magyarországról szóló vitára. Az elhangzott vita a baloldal sokszor megalapozatlan hisztériakeltésének és a Magyarországgal szembeni kettős mérce alkalmazásának újabb ékes bizonyítéka.
Lelepleződés: Magyarországon még sincs veszélyben a jogállamiság 2012. 01. 12. Lelepleződött az európai baloldal Magyarországgal szembeni legújabb lejárató kampánya. A mai napon bebizonyosodott: az Európai Bizottság észrevételei a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban köszönőviszonyban sincsenek azzal a rágalom-cunamival, amellyel az európai és magyar baloldal az egész nemzetközi sajtót telekürtölte.
Brüsszel gyatra történelmi tudása – Az Unió nem képes beavatkozni a nemzetiségi problémákba 2011. 12. 01. Amit csak lehet, azt Brüsszelben is megteszik a magyar állampolgárság felvétele miatt a szlovákot elvesztő Boldoghy Olivér ügyében – jelentette ki lapunknak Gál Kinga. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint állampolgársági kérdésekben mégsem lehet konkrét lépéseket várni az Európai Uniótól.
Köztársasági elnöki kitüntetést kapott Gál Kinga 2011. 10. 24. Kitüntetéseket adományozott Schmitt Pál köztársasági elnök azoknak, aki a soros magyar elnökség idején kiváló teljesítményt nyújtottak.
“A szolgáló szeretet boldogabbá tesz” – Böjte Csaba átvette az Európai Polgár Díjat 2011. 06. 21. A mai napon Brüsszelben vette át Böjte Csaba ferences testvér az Európai Polgár Díjat. Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívására Csaba testvért közel húsz munkatársa, a napközi és bentlakásos otthonok vezetői is elkísérték a díjátadóra, hiszen a díj odaítélése az ő munkájuk elismerését is jelenti.