Nemzeti érdekérvényesítés

Az európai baloldal meghozta koncepciós ítéletét

Az európai baloldal meghozta koncepciós ítéletét

2012. 02. 16.

A határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz, és kilátásba helyezi az Európai Unióról szóló Szerződés hetedik cikkének alkalmazását is. Az állásfoglalás kezdeményezői között van az MSZP két képviselője, Göncz Kinga és Tabajdi Csaba is.

Képmutató, hogy az EP baloldali többsége úgy hozta meg a mai határozatot, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetések hamarosan lezárulnak és a kérdéses jogszabályok módosítása is heteken belül megtörténik. Az európai baloldal ítéletét azonban már e tárgyalások lezárulta előtt meghozta, mely eljárás a koncepciós perek gyakorlatát idézi.

Súlyos felelőtlenség, hogy az európai baloldal által elfogadott határozat Magyarország önrendelkezését súlyosan sértő pontokat tartalmaz, és kilátásba helyezi az Európai Unióról szóló Szerződés hetedik cikkének alkalmazását is. A hetedik cikk alkalmazása esetén Magyarország elveszítheti a szavazati jogát, és veszélybe kerülhet több ezermilliárd forint uniós támogatás is. Ezt a szocialisták, köztük az MSZP képviselői is, korábban többszörösen elhangzott ígéreteikkel ellentétben, támogatták. Fontos azt is kiemelni, hogy a mai határozat nem születhetett volna meg, ha sok életvitelszerűen már nem Magyarországon élő, korábban a megbukott SZDSZ-hez köthető személyiség nem szítja folyamatosan álinformációkkal az EP liberális frakcióját.

A mai képmutató és felelőtlen határozat elfogadása ismételten rávilágít a Magyarország elleni baloldali támadások igazi arcára: Az nem objektív tényeken, hanem pártpolitikai érdekeken alapszik és célja Magyarország és a magyar jobbközép kormány lejáratása. A Magyarországgal kapcsolatos korábbi és várható további viták pedig e politikai kirakatper részei.

Különösen felelőtlen magatartás, hogy az Európai Unió történelmének legsúlyosabb gazdasági-politikai válságának időszakában a baloldal ilyen képmutató határozatot fogadjon el. Ezzel a felelőtlen döntéssel ugyanis csak tovább erősítik az Európai Unióval szembeni fenntartásokat, mely végső soron a szélsőséges nézetek megerősödéséhez vezet.

A Magyar Néppárti Képviselőcsoport ezúton is köszönetét fejezi ki az európai kormányok többségét adó Európai Néppárt és a néppárti frakció következetes és határozott kiállásáért Magyarország és a magyar kormány mellett.

A Fidesz EP-delegáció az MSZP EP-képviselőinek Magyarország nemzeti érdekeivel szembemenő magatartásáért egy tál lencsét ajándékoz.