Gál Kinga, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportjának a tagja, az EP állampolgári jogok, bel- és igazságügy bizottságának (LIBE) alelnöke, amelyben liberális kezdeményezésre február 9-én majdnem öt órás meghallgatást tartottak a „magyarországi helyzetről”. A fideszes képviselő volt az ösztönzője a nemzeti nyelvekkel foglalkozó frakcióközi csoportnak, amely azután hatáskörét kiterjesztve a hagyományos kisebbségek, nemzeti közösségek és nyelvek frakcióközi csoport név alatt működött és amelynek 2011 végéig két és fél éven át társelnöke volt. Brüsszeli tudósítónk a vita másnapján beszélt a képviselő asszonnyal.
A meghallgatáson az egyik szocialista képviselő azzal vágott vissza önöknek, akik a mostani bírálók korábbi hallgatását kifogásolták a Gyurcsány-kormány jogsértései idején, hogy megszólalhattak volna, ha akarnak. Ez így volt?
Nem így volt. Mi meg is szól álltunk, nem egy ízben, mind a Libe bizottság, mind a plenáris szintjén, kértük a kérdés napirendre vételét, határozat elfogadását. De a bizottságban éppen úgy, mint az Európai Parlament plenáris ülésén csak a többség jóváhagyásával kerülhet valami a napirendre. Márpedig annak ellenére, hogy a néppártiak adják a legnagyobb frakciót, ha a szocialisták, a liberálisok, zöldek és kommunisták összefognak, akkor együtt többen vannak, mint mi és így meg tudják akadályozni egyes témák napirendre vételét. Így azután nem engedték soha, hogy akár egy határozat is születhessen például a nyelvtörvény ügyében. Vagy amikor 2006 őszén a rendőri brutalitás ügyébe akartunk lépni, és a házbizottság ülésén sem támogattak bennünket az említett frakciók közül.
Ezek a most hevesen bennünket bíráló és a magyar demokrácia állapotáért annyira aggódó képviselők nagyon is kettős mércével mérnek.
Ugyanezért kaphatott helyt az a ronda vita a múlt hónapban Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén, mert ezen frakciók összefogtak, és megvolt a többségük mind a vita, mind a jövő héten esedékes Magyarország elleni határozat napirendre tűzéséhez. A mi általunk felvetett súlyos jogsértéseket, amelyek szocialista kormányok követtek el, pedig lesöprik az asztalról ugyanazon többségük kel. Ezt nevezem én kettős mércének.
Én meg kétharmadnak. Ha a magyar néppárti delegáció az Európai Bizottsághoz (EB) fordul azzal, hogy az alapjogi charta 21.1-es és 22-ik cikkelye kifejezetten tiltja az etnikai alapon történő diszkriminációt, mint ahogyan az történik Szlovákiában a magyar nyelvvel, akkor mit mondanak?
Nem is egyszer fordultunk az EB-hez, de nem csak a nyelvtörvény, hanem a kollektív bűnösséget rögzítő törvények – a Benes-dekrétumok – ügyében, de számos más konkrét kisebbségi jogsérelem miatt is. Ilyenkor mindig azt a választ kaptuk, hogy a kisebbségi jogok nem tartoznak a közösségi jog hatáskörébe és a Bizottságnak ugyan általában védi a kisebbségeket, de konkrét jogsérelmek esetén sincs lehetősége eljárni. Vagyis a szöveg mindig az, hogy ők védik a kisebbségeket, de ha a való életben problémák vannak, akkor soha nem kapunk olyan fogódzkodót, amelynek alapján el lehetne indítani valamit. Ugyanis a Bizottság mindig azt mondja, hogy erre neki nincs kompetenciája.
Viszont az Európai Unió szerződésének 6-ik cikkelye szerint az alapjogok ugyanazon státuszt élveznek, mint maguk az uniós szerződések. Márpedig ha az alapjogi charta a nemzeti hovatartozás alapján történő diszkriminációt tiltja akár egyes emberek esetében és most, amikor az EB a kormányt támadva állandóan hangoztatja, hogy a szerződések és az alapjogi charta őreként cselekszik például a bírói közösség védelmében, akkor ez fordítva miért nem igaz? Vagyis egy olyan szlovákiai magyar esetében, akinek etnikai hovatartozása alapján sértik meg azt a jogát, hogy anyanyelvét korlátlanul használja?
Ők egyszerűen azt mondják, hogy a kisebbségi jogok nem tartoznak kompetenciájukba. Ami nem jelenti, hogy feladtuk volna a küzdelmet.
Bocsánat, hogy ennyit lovagolok rajta, de a charta „egy etnikai kisebbség tagsága” alapján történő diszkriminációt tilt. Miért kell ezt feltétlenül kisebbségi jognak felfogni és miért nem lehet a nyelvhasználat egyéni jog?
A „nagy trükk” az, hogy a charta csak akkor érvényesül a tagállam tekintetében, amikor a tagállamok közösségi jogot alkalmaznak. Tehát ha a közösségi jog alkalmazása során sértik meg az alapvető jogok chartáját, akkor az Európai Bizottságnak joga van eljárni. Ha olyan kérdésben jut ide el a probléma, ami nem tartozik a közösségi joghoz, akkor neki már nincs kompetenciája.
Hadd játsszam az ördög ügyvédjét. Abban az esetben, ha a mai magyar kormány egy abszurd pillanatában megtiltaná például a lovári nyelv használatát, akkor az EB szintén ezt a „nem az én illetékességem” játékot játszaná?
Ahogyan elnézem mostanában a Bizottságot, azt kifogásolnák, hogy az általános demokrácia képbe ez a tiltás nem férne bele, de önmagában a Bizottság ezért nem indíthatna eljárást, mint ahogyan nem indít Szlovákiával szemben sem, mivel azt kellene mondania, hogy nincs rá közösségjogi kompetenciája.
De most Magyarország kapcsán az látszik, hogy azért a Bizottság, ezen túlteszi magát és megkeresi az nem uniós intézményeket. Ilyenkor majd a Velencei Bizottság vagy a strassbourgi Európa Tanács fogja nekünk megmondani, hogy mit kell tennie Magyarországnak. Mint láthattuk ezt a vitában a médiatörvény kapcsán. Mivel a Bizottságnak a média törvény egészében, amely nem tartozik a közösségi joghoz, nincs illetékessége, azt várja el tőlünk, hogy fogadjuk el a külső testületek ajánlásait. Sőt: amit majd ajánlani fog, annak elfogadására a magyar miniszterelnökhelyetes látatlanban kötelezze el magát. És a Biztos asszony van felháborodva akkor, ha Navracsics Tibor erre azt feleli, akkor tudja csak elfogadni, ha az ajánlás nem ellentétes azzal a magyar alkotmánnyal, amelyre felesküdött.
A szlovák nyelvtörvényre vonatkozóan az Európa Tanács és az EBESZ összesen hatvan ajánlást tett Pozsonynak. Ha most Navracsics Tibornak azt ajánlotta Neelie Kroes digitális politikáért felelős biztos asszony, hogy fogadja el úgy az Európa Tanács ajánlásait, ahogyan majd azokat kidolgozzák, akkor miért nem kiabálták rá ugyanígy a szlovák kormányra a szlovák törvényekkel való harmonizáció érdekében?
Pontosan ezt mondta el a vitában Bauer Edit képviselőtársam, vagyis ha igaz az, hogy a tagállamoknak ezen intézmények ajánlásait el kell fogadniuk, akkor ő jó hírrel megy haza Pozsonyba, hiszen a Velencei Bizottságnak konkrét ajánlásai vannak a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Mert az ugye nem megy, hogy az egyik tagállamtól számon kérünk valamit, amit a másiktól nem kérünk számon.
Két éves társelnökségi tapasztalata alapján mennyire ítéli fontosnak kisebbségjogi frakcióközi csoportját?
Az, hogy az Európai Parlamentben és általában az intézményekben ez a kérdés napirenden legyen, ahhoz ez a csoport nagyon kell. Mert ha ez nincs, akkor sehol nem tud megjelenni az őshonos, így a magyar kisebbségek problematikája. Itt ezt az alatt a két és fél év alatt, amikor vezettem a csoportot, színen tudtuk tartani. Vagyis, hogy napirenden lehetett tartani az Európai Unióban a kisebbségi létből fakadó valóságot annak összes problémáival. Az is látszik, hogy a költségvetésből lehet egy nyitás a kisebbségi nyelvek oktatása felé, ami – ha megvalósul – komoly eredménynek számít. És ez vonatkozik az óvodától a felsőoktatásig.
És mit talált a legnagyobb bajnak?
Azt, hogy lassan nem lehet már őshonos-, nemzeti- vagy nyelvi kisebbségekről beszélni, hanem csak úgy fogadják el bármilyen jogszabályban, hogy a kisebbségeket általánosítjuk. Éppen ezért két évvel ezelőtt levelet is írtunk José Manuel Barroso bizottsági elnöknek, hogy ez a gyakorlat nagyon káros. Vagyis az, hogy az Európai Unióban összemossák a különböző kisebbségeket, noha teljesen más a problémájuk, más megoldásokat igényelnek. Ez arról árulkodik, hogy valójában nem akarják megoldani ezeket a kérdéseket. Képtelenség ugyanis általánosságban beszélni kisebbségekről. Az őshonos, nemzeti és nyelvi kisebbségeket külön kell választani például az alkalmi bevándorló vagy betelepülő közösségektől, de összemosni az őshonos kisebbségeket a szexuális és egyéb kisebbségekkel, az is abszurditás.
Mi folyik itt?
Az értékek küzdelme, egyebek mellett. Azt kell megértetni mindenkivel, hogy csak azért, mert valaki egyfajta értékrendet vall, az nem autokrata, nem antidemokratikus és nem akarja megszüntetni az emberi jogokat. Ez az intoleráns szemléletmód, ami elfogadhatatlan.
Önnel együtt a szocialista Göncz Kinga szintén alelnöke az emberjogi LIBE bizottságnak. Hallott tőle bármikor a Bizottságban akár egyetlen pozitív kijelentést a határokon túl élő magyar kisebbségről?
Ilyenre nem emlékszem.