Nemzeti érdekérvényesítés

Székely János atya az Európai Polgár Díj kitüntetettje

Székely János atya az Európai Polgár Díj kitüntetettje

2012. 06. 25.

Székely János közel húsz éve fordít kiemelt figyelmet a roma pasztorációra. Folyamatos gyakorlati és kutatói tevékenysége révén vált a magyar püspöki kar roma pasztorációs felelősévé. Észak-magyarországi szolgálata során felismerte, hogy az egyház nem elégé nyitott a cigányság felé. Ezért mottójának megfelelően – "Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk" -, maga nyitott a közösség felé, hogy megismerhesse kultúrájukat. Zenével és játékkal közelített feléjük, megtanulta himnuszukat, otthonukban látogatta meg a mélyszegénységben élő cigány családokat, számos adományozó gyűjtést kezdeményezett. A roma közösség örömmel fogadta közeledését, azóta is tisztelet és szeretet veszi körül.

Az Európai Polgár Díjat harmadik ízben ítélte oda az Európai Parlament. A huszonhét tagországból idén is több mint harminc személy veheti majd át a díjat, a tagországokban szervezendő díjátadókon. A díj a kitüntetettek európai értékeket szolgáló példaértékű tevékenységének elismerése. 2011-ben Gál Kinga javaslatára Böjte Csaba ferences szerzetes került a díjazottak körébe.