Strasbourgban az erdélyi magyar orvosképzés ügye 2011. 11. 17. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) egyik professzorát látta vendégül a Gál Kinga fideszes EP-képviselő által vezetett Kisebbségi Munkacsoport mai strasbourgi ülésén.
Megjelent az Európai Ifjúsági Károly-díj 2012-es felhívása 2011. 11. 14. Az "Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj" célja az európai tudatosság fejlesztése a fiatalok körében, illetve a fiatalok bevonása az európai integrációs projektekbe.
14. Vallások Közötti Párbeszéd konferencia Esztergomban 2011. 11. 11. Az Esztergomban megrendezett 14. Vallások Közötti Párbeszéd konferencia zárónapján az egyházak és a politika előtt álló kihívások és együttműködés kérdései voltak napirenden, amely során Gál Kinga és Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő is felszólalt.
Jerzy Buzek az Emberi Jogi Albizottság ülésén 2011. 11. 10. Az EP Emberi Jogi Albizottsága november eleji ülésére meghívta Jerzy Buzeket, az Európai Parlament elnökét. Az Elnök emberi jogok iránti elkötelezettségét mutatja, hogy úgy a mandátuma elején, mint a végéhez közeledve eszmecserét folytatott az Emberi Jogi Albizottság tagjaival a legaktuálisabb emberi jogi kérdésekről.
Szerbiáról és a vajdasági magyarok helyzetéről tárgyaltak 2011. 10. 27. Korhecz Tamást, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanácsok elnökét fogadta az Európai Parlament október plenáris heti ülésén a Gál Kinga vezette Kisebbségi Munkacsoport.
56-os megemlékezés Brüsszelben 2011. 10. 27. Az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja, valamint a Magyar Hullám brüsszeli közéleti és kulturális társaság Sebestyén Márta koncertjével egybekötött ünnepségen emlékezett meg október 19-én a belga fővárosban található Saint-Géry csarnokban az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. évfordulójáról.
Az EU végre cselekszik a gyermekek védelmében 2011. 10. 26. Gál Kinga fideszes EP-képviselő a gyermekpornográfia megelőzéséről szóló uniós irányelv záró vitájában kiemelte: "Most a tagországokon a sor, hogy mihamarabb lépjenek, hiszen a gyermekpornográfia egyre szélesebb körben szedi áldozatait".
Köztársasági elnöki kitüntetést kapott Gál Kinga 2011. 10. 24. Kitüntetéseket adományozott Schmitt Pál köztársasági elnök azoknak, aki a soros magyar elnökség idején kiváló teljesítményt nyújtottak.
Magyar Asszonyok Érdekszövetségének képviselői Brüsszelben 2011. 10. 17. Gál Kinga képviselő asszony meghívására és támogatásával, Ékes Ilona magyar parlamenti képviselő asszony hívására, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében magyarországi és határon túli női szervezetek képviselői látogatást tettek az Európai Parlamentben 2011. október 17-19. között. Résztvevőink felölelték a magyarlakta területeket Erdélytől Szerbián, Felvidéken, Délvidéken át Magyarország fővárosából és kisebb városaiból, keletről és nyugatról egyaránt.