„A kisebbségek Európája: kisebbségi jogok mint emberi jogok” 2012. 11. 16. Gál Kinga néppárti képviselő videóüzenetben köszöntötte az Újvidéken megrendezésre került "A kisebbségek Európája: kisebbségi jogok mint emberi jogok" című konferencia résztvevőit. A képviselő összefoglalta tapasztalatait a Kisebbségi Munkacsoport elnöklete által szerzett tapasztalatokat, majd pozitív hozzáállást többség és kisebbség részéről egyarátn, valamint az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
„Kiemelt feladat a nők, a gyermekek és a kisebbségek védelme” 2012. 11. 15. "Az emberi jogok védelme, valamint a nők és gyermekek helyzete a Nyugat-Balkánon" címmel tartott kétnapos szemináriumot az Európai Parlament Brüsszelben, melyen Járóka Lívia néppárti képviselő a rendezvény levezető elnökeként, Gál Kinga pedig meghívott előadóként vett részt.
Írásbeli kérdés a Bizottsághoz a Székely Mikó Kollégium ügyében 2012. 11. 15. Gál Kinga néppárti képviselő írásbeli kérdést intézett az Európai Bizottsághoz a Székely Mikó Kollégium ügyében. A Bizottsági válaszában többek között megállapítja: "az EU és a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel a tulajdon-visszaszolgáltatás tekintetében, ami főszabály szerint nemzeti hatáskörbe tartozik."
A kisebbségi közösségek kulcsa, hogy használják anyanyelvüket 2012. 11. 13. A 2008-ban Nobel-békedíjjal kitűntetett Martti Ahtisaari egy kisebbségi jogokkal foglalkozó brüsszeli konferencián kifejtette: a kisebbségi közösség fennmaradásnak legalapvetőbb feltétele, hogy a közösségek használják anyanyelvüket. A rendezvényt követően Gál Kinga fideszes EP-képviselő a határon túli magyar közösséget is érintő kéréssel fordult a finn diplomatához.
Az egymás iránti felelősség kiüresedik az Európai Unióban 2012. 11. 09. Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívott előadóként vett részt a Magyar-Német Fórum 22. alkalommal megrendezett ülésén. A Berlinben tartott kétnapos rendezvényen Gál Kinga megnyitó előadásában hangsúlyozta: a felelősségteljes döntéshozatal és az értékek megőrzése mindennél fontosabb a gazdasági válsággal küzdő Európában.
Megerősített gyermek- és kisebbségvédelem az emberi jogi jelentésben 2012. 11. 06. Az Európai Parlament Külügyi Bizottsága szavazott az EP emberi jogokkal foglalkozó éves jelentéséről. Gál Kinga fideszes EP-képviselő módosító indítványainak többségét támogatták a képviselők.
Tovább javul az uniós polgárok konzuli védelme 2012. 10. 25. Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottság által készített jelentést az uniós polgárok unión kívüli konzuli védelméről szóló tanácsi irányelvtervezetről.
Konferencia az Åland-szigetek 90 éves autonómia-modelljéről 2012. 10. 02. Gál Kinga fideszes EP-képviselő meghívott előadóként vett részt azon a tegnap megrendezett konferencián, melyet az Åland-szigeteki autonómiát biztosító nemzetközi szerződés hatálybalépésének 90. évfordulója alkalmából tartottak az Európai Parlamentben.
Szabad Európa Gyakornoki Program 2013 2012. 09. 25. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Európai Parlamenti Delegációja idén is meghirdeti gyakornoki programját, mely keretén belül a nyertes pályázók két hónapos brüsszeli gyakornoki lehetőséget kapnak.