Az Európai Bizottság álláspontja szerint a magyar és a román nyugdíjfolyósító hatóság is mulasztást követett el

A foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi kérdésekért felelős európai biztos, Vladimir Spidla írásbeli állásfoglalásából egyértelműen kiderül, hogy a 1408/71/EGK rendelet alkalmazása során számos esetben olyan nehézségek merültek fel, amelyek veszélyeztették a rendelet hatálya alá tartozó — túlnyomó többségükben erdélyi illetékességű — személyek jogainak érvényesítését.

Az Európai Bizottság álláspontja szerint a két ország nyugdíjhatóságát érintő ügyekben mind a magyar, mind pedig a román nyugdíjfolyósító intézményt felelősség terheli, mivel mind a két hatóság komoly mulasztásokat követett el.

A magyar nyugdíjhatóságnak, mint az érintett személyek lakóhelye szerinti állam intézményének a kötelezettségei a nyugdíjfolyósítási eljárás során korántsem merültek ki annyiban, hogy felvette a kapcsolatot a másik érintett tagállam (Románia) nyugdíjhatóságával, és információkat kért ez utóbbitól az érintett polgárok biztosítási jogviszonyára vonatkozóan. Miután utóbbi intézmény a megkeresésekre hosszú idő után sem reagált, és a nyugdíjelőleg folyósítását sem kezdte meg, a magyar hatóságnak kifejezetten a Migráns Munkavállalók Szociális Biztonságával Foglalkozó Igazgatási Bizottsághoz (CASSTM) kellett volna fordulnia, hogy az utóbbi beavatkozását kezdeményezze. Vladimir Spidla európai biztos állásfoglalásában rámutat: a multilaterális keretek között működő igazgatási bizottságot a tagállamok illetékes intézményeinek minden olyan esetben meg kell keresniük, amikor — a bilaterális egyeztetések lefolytatását követően — nyilvánvalóvá válik az, hogy a tagállamok hatóságai "ésszerű időn belül" nem képesek megoldást találni a polgárok jogainak érvényesítését érintő kétoldalú problémákra.

Az Igazgatási Bizottság beavatkozása konkrétan azt jelenti, hogy e testületnek joga van — akár konkrét problémák megoldása kapcsán is — olyan határozatokat hozni, amelyek az összes tagállamra nézve kötelező erővel bírnak. Az Igazgatási Bizottság tehát nem hozhat specifikusan a magyar-román viszonylatban felmerülő késedelmes eljárások tekintetében felmerülő vitát eldöntő határozatot; olyan határozatot azonban hozhat, amely teljesen általános értelemben minden hasonló esetre érvényes, és minden tagállamra nézve kötelező.

Ami a tagállamok közötti információcsere általános kérdését illeti, az Európai Bizottság állásfoglalása rámutat arra, hogy e területen a CASSTM 192. határozata pontosan rögzíti az alkalmazandó szabályokat és eljárásokat. E szabályokból többek között az is kiderül, hogy az ellátások odaítélésének felgyorsítása céljából az érintett intézménynek  — az igénylő vagy a másik intézmény kérésére — legkésőbb egy évvel azelőtt, hogy az igénylő eléri a nyugdíjkorhatárt, össze kell állítani az illető személy biztosítási előzményét.

Ami az ellátások folyósításának kérdését illeti, Vladimir Spidla biztos válaszából kiderül, hogy a román nyugdíjhatóság mulasztást követett el akkor, amikor az írásbeli kérdésekben tárgyalt esetekben nem kezdte meg az ideiglenes nyugdíjellátások folyósítását. Az európai biztos leszögezi: ha a vizsgáló intézmény részére szolgáltatott információkból az tűnik ki, hogy egy másik tagállam jogszabályai szerint áll fenn ellátásokra való jogosultság, akkor az említett jogszabályokat alkalmazó intézménynek ideiglenes jelleggel meg kell kezdenie az ellátások folyósítását.

Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottság jogértelmezése szerint nem fordulhat elő olyan eset, amikor a nyugellátásra jogosult, ám több tegállamban biztosítási jogviszonnyal rendelkező személy ideiglenes nyugdíj ellátásának folyósítását egyetlen tagállam nyugdíjfolyósító intézménye sem kezdi meg.