Újabb nagy lépés az európai légibiztonság érdekében

Egységes engedélyezési rendszer jön létre az Európai Unióban a repülési tevékenységekre vonatkozóan. Így méltatta Becsey Zsolt, hogy az Európai Parlament megszavazta az osztrák szocialista Jörg Leichtfried által írt jelentést az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) hatáskörének kiterjesztéséről, aminek ő volt az árnyékjelentéstevője az Európai Néppárt részéről.

Becsey Zsolt frakciója nevében kiállt amellett, hogy az európai jogszabály-alkotásban a légibiztonság szintjének emelése mellett azonos súllyal essék latba a kis- és középvállalkozások védelme a repülőgépiparban. A fideszes képviselő javaslatára került a jelentésbe, hogy ezeknek a vállalatoknak ne jelentsen gazdasági erejükhöz képest aránytalanul nagy terhet a közösségi típusengedélyezés. Ennek figyelembe vételére a szabályozás következő felülvizsgálatainál már kötelezettséget is vállalt a brüsszeli Bizottság.

A néppárti képviselő ugyancsak sikerként könyvelte el, hogy az új európai szabályozás értelmében egy esetleges teljes engedély-visszavonást úgy előz meg büntetés, hogy ennek kiszabásakor a Bizottság figyelembe veszi a cég méretét, ügyelve arra, nehogy azonnali csődbe taszítsa a szabálytalankodó kisvállalkozást.

Becsey Zsolt az Európai Parlament sikerének tekinti azt is, hogy javaslatára az Ügynökség igazgató tanácsában a Parlament fogja végezni a tagállamok által küldött szakértők szakmai tevékenységének és kellő elhivatottságának politikai ellenőrzését.

Az európai néppárti képviselő annak is örül, hogy ugyancsak az ő javaslatára az új európai szabályozás biztosítani fogja az Unió repülésbiztonsági ügynöksége költségvetésének függetlenségét és bevételeinek átláthatóságát.