Magyarországra 2014 és 2020 között több milliárd euró érkezik a regionális fejlesztések és az agrárium támogatására

Az Európai Parlament plenáris ülése 2013. július 3-án nagy többséggel elfogadta azt az állásfoglalást, amely üdvözli a 2014-2020-as uniós pénzügyi kerettervről szóló megállapodást. Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke kiemelte: ezek után semmi nem veszélyezteti, hogy 2014 és 2020 között euró milliárdok érkezzenek Magyarországra a kohéziós politika és a Közös Agrárpolitika keretében.

Az uniós intézmények vezetőinek múlt heti, áttörést jelentő megállapodását az új pénzügyi kerettervről most a képviselők többsége is megerősítette. Az uniós állam- és kormányfők még 2013 februárjában állapodtak meg az új pénzügyi keretekről. Ennek egyik legnagyobb nyertese Magyarország és a magyar polgárok. Orbán Viktor fellépésének következtében a korábbi tervezethez képest annak ellenére jelentősen javult Magyarország pozíciója, hogy az egész hétéves keret 73 milliárd euróval csökkent. Nagy siker, hogy kisebb tortából Magyarországnak a korábbinál is nagyobb szelet jutott: míg egy magyar polgárra a 2007 és 2013 közötti periódusban 660 ezer forintnyi uniós támogatás jutott, a következő periódusban 712 ezer forint jut majd. Ezzel az eredménnyel az egy főre jutó támogatásban a második helyen vagyunk a 28 tagállam között.
 
Surján László elmondta: "A magyar néppárti képviselőcsoport üdvözli a politikai megállapodás megerősítését. A mai döntés véget vetett a február óta tartó olykor meddő vitáknak. A Fidesz-KDNP képviselői az Európai Néppárt frakciójával közösen az elmúlt időszakban folyamatosan sürgették a Tanáccsal való mielőbbi megegyezést, amit végül sikerült elérni. Az Európai Parlament döntése jó hír Magyarország, a magyar polgárok és egész Európa számára”.
 
A mostani kétharmados igen szavazat zöld utat jelent a tagállamoknak, tervezhetők a jövőre induló új programok. Elhárult annak veszélye, hogy alapjaiban változzon a februári megegyezés. A többéves pénzügyi kerettervet magába foglaló tanácsi rendelet egészéről, az ahhoz kapcsolódó intézményközi megállapodásról, továbbá a többéves uniós programok háttérjogszabályairól ősszel lesznek készen az előterjesztések.