Külpolitika

Vita az új emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőről

Vita az új emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőről

2012. 06. 12.

"Elnök úr, Képviselő társaim!

Komoly eredménynek tekintem, hogy végre létrejöhet az EU emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőjének pozíciója, ami reményeim szerint nem csak egy pozíció marad, hanem egy komoly intézménnyé válik. Ezen tisztség létrehozására már rég megérett az Unió, a Parlament ezt évek óta szorgalmaz.  

Örömömre szolgál, hogy a Tanácsi következtetések jelenlegi tervezetében már az eredetileg javasolt egy év helyett két év szerepel, hiszen az EP jelentés egyik legfontosabb eleme a mandátum időbeli kiterjesztése volt. Ahhoz, hogy az új képviselőnek komoly nemzetközi hatása legyen, idő kell.

Továbbá, az új emberi jogi tisztség létrehozásakor elengedhetetlen a megfelelő, rugalmas és hatékony mandátum meghatározása, valamint az ennek végrehajtásához szükséges eszközök biztosítása. Annak biztosítása is fontos, hogy a Parlament kérdéseire az új különleges képviselő mandátumának gyakorlása során válaszolhasson.

Ezen emberi jogi csomag tanácsi elfogadása egy újabb lépcső lesz az EU-s emberi jogi stratégia kialakításában, mely reményeim szerint elősegíti a hatékonyságot ezen a területen."