Kisebbségvédelem

Vita a faji megkülönböztetés elleni küzdelemről

Vita a faji megkülönböztetés elleni küzdelemről

2013. 03. 12.

A faji megkülönböztetés elleni küzdelem európai parlamenti vitáját ma ismét hazánk gyalázására használta a magyar baloldal. Tabajdi Csaba MSZP-s politikus mai felszólalásában a tegnapi alkotmánymódosítás kapcsán – minden valóságalapot nélkülözve – a magyarországi szegények kormány általi kriminalizálásával riogatott. Tabajdi Csaba a tegnapi módosítás során a nemzeti kisebbségek védelme érdekében alaptörvényi szintre emelt gyűlöletbeszéd tilalmát ugyanakkor már nem tartotta fontosnak megemlíteni. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja szerint elfogadhatatlan, hogy az MSZP képviselői minden alkalmat megragadnak, hogy a magyar kormányt nemzetközi fórumokon alaptalanul rágalmazzák.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a XXI. században nincs helye megfélemlítésnek Európában. Elfogadhatatlan minden olyan cselekedet, szavakban vagy tettekben, amelyik sérti, veszélyezteti, gyalázza embertársait. Magyarországon ma ezen jelenségeket elítéli minden felelős politikus – élen a miniszterelnökkel, nemcsak szavakban, de tettekben is, amikor kormánya a gyűlöletbeszéd, közösség elleni gyűlöletkeltés ellen a büntetőjog eszközei mellett, a polgári jog eszközeivel is küzdeni kíván. Üdvözlendő, hogy az elfogadott alkotmánymódosítás alapján alaptörvényi szintre került a gyűlöletkeltés elleni fellépés lehetősége.

Gál Kinga felszólalásában egyben sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Parlament határozatában nem kap konkrét megemlítést az őshonos nemzeti kisebbség elleni intolerancia, ellenük irányuló gyűlöletkeltés és megfélemlítés. "Ez nagyon is mindennapos jelenség itt az Unió területén, például Romániában, ahol anyanyelvhasználatuk, nemzeti hovatartozásuk, vagy éppen irodalmi rendezvények szervezéséért félemlítik meg az őshonos magyar kisebbséget. Vagy egyenesen másodlagos állampolgároknak nyilvánítják őket kormányok vezetői, mint például Szlovákiában. Ez azonban úgy tűnik, kevésbé zavarja az európai baloldali és liberális képviselőket" – jelentette ki Gál Kinga.

Járóka Lívia felhívta a figyelmet, hogy az Alapjogi Ügynökség adatai szerint szerte Európában növekszik a romákkal szembeni ellenérzés és az elhúzódó gazdaság recesszió várhatóan csak tovább súlyosbítja majd a helyzetet. A néppárti politikus ezért hangsúlyozta: a tagállami kormányoknak szilárdan ki kell állniuk az emberi jogok és európai értékek mellett, eleget kell tenniük az állampolgáraik védelmére vonatkozó alkotmányos kötelességeknek és a politikailag motivált provokációkra határozott, de törvényes választ kell adniuk. A fideszes EP-képviselő sürgette továbbá a személyek közötti egyenlő bánásmódról szóló 2000-es irányelv, valamint a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló 2008-as kerethatározat maradéktalan végrehajtását. "A néhai Václav Havel egyszer az európai demokrácia lakmuszpapírjának nevezte a romák helyzetének megoldását és minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy megfeleljünk ennek a tesztnek" – zárta felszólalását Járóka Lívia.