Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

Van megoldás a gyerekszegénység felszámolására

Van megoldás a gyerekszegénység felszámolására

2010. 10. 19.

Gál Kinga emlékeztetett, hogy hat másodpercenként éhen hal egy gyermek a Földön, s több millió alultáplált gyermek él Európában. A szegénységben, sok esetben halmozottan hátrányos helyzetben élő gyermekek aránya uniós szinten 19%, 3%-kal meghaladva a teljes lakosságra jutó arányukat. "A kiemelt figyelem szükségességét a számadatok is alátámasztják, az uniós szintű gyerekjogi stratégiának erre is megfelelő hangsúlyt kell fektetnie" – emelte ki a magyar néppárti képviselő.
 
A jelenlegi gazdasági világválság nemcsak teherként nehezedik ránk, hanem lehetőséget is jelent. Lehetőséget a kreatív gondolkodásra, a szemléletváltásra az üzleti életben, lehetőséget a paradigmaváltásra az eddigi gazdasági, társadalmi, környezeti gondolkodásunkban, melyre egyre nagyobb nyitottság mutatkozik társadalmainkban.
 
Gál Kinga hangsúlyozta: "Társadalmi összefogással, helyi kezdeményezésekkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a gyerekszegénység, az alultápláltság mérsékelhető legyen". Az EP-képviselő emlékeztetett, hogy Magyarországon a közelmúltban elindult az ún. "Minden gyerek lakjon jól!"  program, melynek köszönhetően naponta több ezer gyermek számára válik elérhetővé a meleg étkezés. Hasonlóan pozitív kezdeményezés Böjte Csaba ferences szerzetes által 1992-ben Erdélyben elindított tevékenység, aminek köszönhetően közel 2000 gyerek etetését és felügyeletét sikerül ellátni 18 bentlakásos és 40 napközi otthonban.
 
Gál Kinga fideszes politikus felszólalásában hangsúlyozta: "a gyerekszegénység elleni küzdelmet nemcsak gazdasági kihívásként, hanem gyerekjogi kérdésként is kezelni kell."
Ajánlott linkek:
Minden gyerek lakjon jól!

Dévai Szent Ferenc Alapítvány