Külpolitika

Újabb támadás az egyetértésen alapuló uniós külpolitikai döntéshozatal ellen

2021. 07. 06.

Az Európai Parlament ma vitát folytat és határozatot fogad el az EU globális emberi jogi szankciórendszeréről. A parlamenti határozat bírálja, hogy a szankciókat csak egyhangú döntéssel, vagyis össztagállami egyetértéssel lehet meghozni. „Természetesen támogatom az emberi jogokat súlyosan megsértők szankcionálását, viszont az egyetértésen alapuló döntéshozatalt eltörölni kívánó hangok szembemennek az uniós alapszerződésekkel” – hangsúlyozta a vita kapcsán Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.

A globális emberi jogi szankciórendszer lehetővé teszi, hogy az EU az elkövetés helyétől függetlenül célzottan fellépjen azokkal szemben, akik felelősek a súlyos emberi jogi jogsértésekért bárhol a világon. A tagállamok egyhangúsággal döntenek a listára felkerült személyekről vagy szervezetekről. „Az Európai Parlament határozata azt sérelmezi, hogy a szankciós döntésekhez az összes tagállam egyöntetű beleegyezése szükséges, ahelyett, hogy elegendő lenne csak a többségük szavazata” – mutatott rá Gál Kinga. 

A képviselő szerint az emberi jogokat súlyosan megsértők szankcionálása támogatandó és indokolt, viszont nagyon fontos a konszenzuson alapuló döntéshozatal megtartása az Unió bizonyos területein, hiszen ezek biztosítják, hogy a kisebb tagállamok érdekei is érvényesülni tudjanak.

„Ezért elutasítom a tagállamok konszenzusán alapuló uniós külpolitikai döntéshozatal ellen zajló összehangolt támadást, amely megfosztaná a kisebb tagországokat az EU külpolitikájának alakításában való érdemi részvételtől” – húzta alá Gál Kinga.