
Tiszteletben kell tartani a magyarok véleményét
2014. 05. 26.
A politikus azt mondta, folytatni kívánja eddigi munkáját az alapjogok területén. "Nem gondolom, hogy ne lennének ezt követően viták, de nézünk ezek elébe" – fogalmazott Magyarország és Brüsszel konfliktusairól szólva Gál Kinga.
Kijelentette, hogy hiteles nemzeti érdekérvényesítésre van szükség Brüsszelben, ő ezt vállalta az első perctől kezdve. Reméli ugyanakkor, a viták csillapodni fognak, hiszen másoknak is be kell látniuk, hogy a magyarok véleményét, "akár tetszik, akár nem", tiszteletben kell tartani. A régi-új EP-képviselő úgy értékelte, hogy az áprilisi országgyűlési és a mostani választási eredmény együtt elveszi a viták élét.
Megjegyezte, hogy másik fő szakterületén, a kisebbségvédelemben is folytatni akarja a munkát. Jelezte, azzal, hogy a Fidesz-KDNP nemzeti listát állított, "hatványozottan tudunk ezen a területen tenni".