2014. 05. 01.
Az erzsébetligeti találkozón a vendégeket Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője és Kovács Péter (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester fogadta.
Szájer József, utalva arra, hogy 2004. május 1-jén csatlakozott hazánk az EU-hoz, kijelentette, tíz éve próbálják az unióban a magyar nemzet érdekeit megjeleníteni. Az EP-képviselő a Fidesz sátrában tartott rendezvényen hangsúlyozta, Magyarországot számon tartják, mint egy olyan országot, amely kiáll magáért, és nem feltétlenül arra vár, hogy Brüsszelből utasítást kapjon, hanem saját megoldásokat keres. A fideszes politikus példaként a válságkezelést említette, és egyúttal megjegyezte, sikeresek voltak ezek a stratégiák. Reményét fejezte ki, hogy meg fog szűnni a régebbi tagállamok és a tíz éve csatlakozott országok közötti láthatatlan határvonal. Szavai szerint ezért a „határ” mindkét oldalán sokat kell dolgozni.
Gál Kinga arról beszélt, 2010 után tudtuk igazán értékelni az unió előnyeit, amikor ki mertük mondani, hogy melyek azok az értékek, amelyek mentén látni szeretnénk Európát. A politikus úgy fogalmazott, ez küzdelmekkel jár, de ugyanakkor egy párbeszéd is megindult. Ez az ára annak, hogy olyan Európánk legyen, mint amilyet szeretnénk – szögezte le az európai parlamenti képviselő.
A május 25-i európai parlamenti választások kapcsán Szájer József hangsúlyozta, fontos részt venni a szavazáson, mert a gazdasági típusú döntések jelentős része az EU-ban születik. A tét óriási, nem mindegy, hogy kik képviselik hazánkat – fűzte hozzá, rámutatva, „az a 21 ember, aki kint van, Magyarország nagykövete”.
A Fidesz és a KDNP listája az első nemzeti lista, ahol minden határon túli nemzetrész, valamint a diaszpóra magyarsága is képviselve van – mutatott rá. Gál Kinga ennek kapcsán elmondta, a nemzeti érdekérvényesítésre mindenek fölött szükség van az unióban.
Mi nem a magyar emberekkel veszekszünk Brüsszelben, mi azokkal veszekszünk, akik Magyarországnak rosszat akarnak – jelentette ki Szájer József. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialistáktól gyakran éri a fideszes EP-képviselőket, illetve a kormányt az a kritika, hogy az elmúlt időszakban számos konfliktusunk volt az unióval, leszögezte: aki az országáért dolgozik, szükségképpen ütközik egy másik ország érdekével. Ezekbe a harcokba bele kell menni – tette hozzá.
Az euró bevezetésével kapcsolatban elmondta, ez akkor lesz időszerű, amikor a magyar gazdaság érett lesz rá, amikor azt erősíteni és nem gyengíteni fogja. Példaként Görögország, Portugália és Írország helyzetét említette meg.
Gál Kinga kifejtette, Brüsszelben minden szinten kemény nemzeti érdekérvényesítés zajlik, éppen ezért „nekünk is meg kell vívni a csatáinkat”. Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselői továbbra is ki fognak állni a magyarok számára fontos kérdések mentén. Szavai szerint az országgyűlési választási sikerhez további két segédpillérre van szükség, az európai képviseleti többségre, és arra, hogy jobboldali győzelem szülessen ősszel az önkormányzati választásokon is.