Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

Stockholmi Program – Központban a polgárok

Stockholmi Program – Központban a polgárok

2009. 11. 24.

A Bizottság elnökéhez intézett kérdésére, miszerint ki fog-e terjedni a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelmére is az új, az alapvető emberi jogokkal foglalkozó biztosi portfolió, Barroso Elnök Úr egyértelmű igennel válaszolt, s kiemelte, hogy az alapjogokkal foglalkozó Biztos kiemelten kezeli majd a diszkrimináció és a kisebbségekkel kapcsolatos ügyeket is.
 
A néppárti képviselő szerint az emberi jogok, így a kisebbségi jogok közösségi jogi megerősítése kezdődik a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével. A Stockholmi Program ezt a célkitűzést kibontja politikai prioritásokká, hogy az elkövetkező évek konkrét akcióterveiben teljenek meg tartalommal. A képviselő hozzátette: mindebben a folyamatban az Európai Parlamentnek nem csak lehetősége, de egyben felelőssége is megnő december elseje után.

Gál Kinga úgy véli, hogy a Polgárok Európájának megalkotása messze túlmutat a puszta programalkotáson. A Lisszaboni Szerződés új dimenziót nyit meg a polgárok érdekeinek érvényesítésében. Az Alapjogi Chartában foglalt jogok, szabadságok és elvek kötelező erőre emelkednek. Az Európai Unió immáron csatlakozhat az Európa Tanács emberi jogok védelméről szóló egyezményéhez. "Ezen kötelezettségek érvényesítéséhez világos végrehajtási akciótervre lesz szükségünk, hogy a rendelkezésre álló új jogi keretek ténylegesen tartalommal legyenek megtöltve.  Ez már a következő EU-elnökség feladata is lesz" – fogalmazott a képviselő.