Rendezvények

“Örökség a jövőnek” – konferencia az Országházban

“Örökség a jövőnek” – konferencia az Országházban

2010. 12. 01.

A kezdeményezés célja, hogy a modern szóhasználatban élő „multikulturalitás” mellett a tagállamok felfigyeljenek az „öröklött” hagyományosan velünk élő kultúrák, nemzeti kisebbségek jelenlétére is. A Kárpát-medencében élő magyarság szempontjából ez különösképpen is fontos.
 
A bevezető beszédet Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondta. Az ezt követő előadást pedig Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért, sportért, médiáért és ifjúságért felelős biztosa tartotta. A Biztos asszony, akárcsak az Európai Parlament Kisebbségügyi Munkacsoportjának múlt heti strasbourgi ülésén, Európa kulturális sokszínűségének fontosságát hangsúlyozta. Amint elmondta, a gazdasági válság közepette a kulturális téren kifejezésre jutó kölcsönös szolidaritás a korunk kihívásaira adható leginkább megfelelő válasz.
 
A négy szekcióban folyó konferencia közös záró paneljében Gál Kinga európai parlamenti képviselő asszony (Fidesz) az európai kulturális sokszínűség régi és új arcairól értekezett. A képviselő asszony rámutatott a munkája során tapasztalt ellentmondásokra az Unió értékrendje és gyakorlata között. Beszédében kiemelte a 2009 decemberében életbe lépett Lisszaboni Szerződést, mely új alapot teremt a kisebbségi ügyek vonatkozásában is. Azonban azt is elmondta, hogy az EU-nak egyelőre hiányoznak a megfelelő jogi és politikai eszközei a hagyományos kisebbségek ügyének méltó kezeléséhez. Legfontosabb üzenete, melyet személyesen elküldött az Európai Bizottságnak is, hogy amennyiben a Bizottság jogsértés esetén nem tud lépni, akkor aktívan járuljon hozzá ahhoz, hogy projekteken, közleményeken keresztül elősegítse a hagyományos kisebbségek békés együttélésének előmozdítását. A jogsértéseknek elejét lehet venni egymás nyelvének, kultúrájának, hagyományainak, történelmének, irodalmának megismerése által.