2009. 09. 24.
Az Egyesület vezetőségének tagja, Dr. Kalmár Éva szervezte ezt a fórumot, amelyen a Kecskeméti Városi TV riportere, Varga Mónika volt a moderátor. A kötetlen beszélgetés során Gál Kinga beszámolt az újonnan megalakult Európai Parlament erőviszonyairól, a magyar képviselők által betöltött tisztségek fontosságáról, illetve azokról a kiemelt célokról, amelyeket a következő 5 éves ciklusban ennek a parlamentnek kell teljesítenie.
Külön kiemelte saját területét, az emberi- és kisebbségi jogok védelmét, és ezek keretén belül a határon túl élő magyarság helyzetének várható alakulását is. Szólt arról is, hogy az elkövetkező időszakban, a gazdasági válsággal küzdő Európának szembe kell néznie az egyéb hatalmas kihívásokkal, többek között a környezetszennyezéssel, a klímaváltozással, a bevándorlással, a munkanélküliséggel és a felnövekvő generációk képzésének átalakulásával.
Fontos mozzanata volt a beszélgetésnek az a személyes jelleg, amelyet a kérdezők teremtettek azáltal, hogy családi és munkahelyi környezetéről is kérdezgették a képviselő asszonyt. Gál Kinga nem titkolta, hogy komoly szervezési feladat egy 6-tagú család mindennapi gondjait és programjait koordinálni, miközben az EP-ben nem lehet hiányozni a napi szintű előkészítő munkából és az azt követő döntéshozatali mechanizmusból sem. A fórum végén lehetőség volt négyszemközt is néhány szót váltani a meghívottal, akit a Kecskeméti Városi TV-ben többen is meghallgathatnak a közeljövőben.