Interjúk

Nem más ez, mint egy politikai hadjárat

2019. 11. 14.

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Zöldhegyi Katalin készített interjút Gál Kingával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével Várhelyi Olivér biztosi meghallgatásával kapcsolatban.

Kiszivárogtatott információkból tudhatjuk, mondta el Zöldhegyi Katalin, hogy a zöldek, a szocialisták és a liberálisok elégedetlenek voltak például azzal, hogy Várhelyi Olivér elhatárolódik-e a magyar kormánytól, illetve, hogy biztosi munkája során tudja-e szavatolni például a jogállamiságot.

Hogyan fogadták azt, hogy Várhelyi Olivérnek pótkérdésekre kell majd válaszolnia, a hírek szerint hétfő délig? – kérdezte Zöldhegyi Katalin.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője elmondta, hogy a délelőtt lezajlott események tükrében, a Várhelyi Olivértől tapasztalt profizmus és európai elkötelezettség már számos döntéshozót meggyőzött, azonban sajnos látszik, hogy egy előre eldöntött politikai játék zajlik.

Ez a magyar bevándorláspárti ellenzék itteni játéka, ami gyakorlatilag teljesen szembe megy a nemzeti érdekkel és azt mutatja, hogy itt a folyosón vagy a bizottság tagjai között már egyre több helyről jön, hogy mennyire meggyőző, mennyire jó a biztos jelöltünk is, hogy még mindig csak a politikai bosszú kategóriájába sorolható viselkedés van, amely nem összegyeztethető a nemzeti érdek felvállalásával, szégyen ezekre a képviselőkre nézve – mondta Gál Kingával a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

A teljes bejelentkezés itt tekinthető meg: https://hirtv.hu/magyarorszageloben/gal-kinga-nem-mas-ez-mint-egy-politikai-hadjarat-2490329

Forrás: Hír TV