Rendezvények

Montenegroi és Koszovoi ombudsmanok képzése az EP-ben

Montenegroi és Koszovoi ombudsmanok képzése az EP-ben

2007. 10. 23.

A képzésen Gál Kinga elsősorban az Állampolgári, Bel- és Igazságügyi Bizottság, illetve az Emberjogi Albizottság munkájáról, az Alapvető Jogok Ügynökségének felállításáról és működéséről tartott tájékoztatást.

A résztvevők képet kaphattak arról, hogy az EU-ban milyen szinten kezelik az emberi, állampolgári és kisebbségi jogok helyzetét, illetve arról is, hogy milyen konkrét eszközök állnak rendelkezésére az EU állampolgárainak fent említett jogaik érvényesítésére.

Az Unió természetesen kiemelt figyelemmel kíséri a szomszédos, de még nem tagállamokban zajló emberjogi folyamatokat, és szükség esetén felemeli szavát a tapasztalt visszásságok miatt.

Az előadást hosszú, mintegy másfél órás vita követte, amely elsősorban az adott térség sajátos problémáit vetette fel és próbált európai szintű megoldásokat javasolni.