Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

Megkezdődött az adatvédelmi dossziék tárgyalása

Megkezdődött az adatvédelmi dossziék tárgyalása

2013. 01. 10.

A két javaslatot, mely része az uniós adatvédelmi rendszer reformjának, az Európai Bizottság terjesztette elő, és a Parlament, ahogy az a mai vitából is kiderült, csomagban, együttesen tervezi tárgyalni és elfogadni. Ez a két tervezet érinti a személyes adatok gyűjtését, kezelését, tárolását, felhasználását, illetve az adatok törlését életünk majd minden területén. A jogszabálytervezetek érintik mind az üzleti élet szereplőit – gyártókat és szolgáltatókat -, ugyanúgy, mint a közszféra alanyait és az állampolgárokat. Ennek köszönhetően számos érdek ütközik és a különböző érdekérvényesítő csoportok erőteljesen próbálják befolyásolni a jogszabályok alakulását.

Így az adatvédelmi reform vitája mostantól az uniós figyelem központjába kerül, és várhatóanott is marad a következő egy-két évben. Abban a korban, amikor gyakorlatilag már minden lépésünk a telefonálástól, a kártyás fizetésen keresztül egy email elküldéséig, vagy közösségi oldalak használatáig az interneten keresztül történik és személyes adataink rögzítésével jár, kiemelten fontos egy olyan szabályozás elfogadása, amely követi a kor kihívásait.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő a szakbizottsági vitát követően kiemelte: "Abban vagyunk érdekeltek, hogy jól használható, gyakorlatban alkalmazható szabályozás szülessen, amely egyensúlyban tartja az egyén személyes adatainak védelmét, ugyanakkor a vállalkozásokat, a gazdasági szféra szereplőit és a szolgáltatást nyújtók érdekeit is szem előtt tartja, és nem lehetetleníti el az ő tevékenységüket a túlszabályozás esetleges veszélye".