Külpolitika

Megerősített gyermek- és kisebbségvédelem az emberi jogi jelentésben

Megerősített gyermek- és kisebbségvédelem az emberi jogi jelentésben

2012. 11. 06.

Az Európai Parlamentben éves rendszerességgel készül jelentés az emberi jogok helyzetéről a harmadik országokban. A dokumentum általában a decemberi strasbourgi plenáris ülésen kerül végső vitára, ám az előkészítő munka az őszi hónapokban folyik. E menetrendnek megfelelően a Külügyi Bizottság képviselői november első hetében szavaztak az idei jelentésről

A szavazás során támogatást kapott Gál Kinga módosítói indítványainak többsége, melyek közül több a gyermekek jogainak védelmére irányul. Egyik javaslata a gyermekkatonák leszerelésére és rehabilitálására vonatkozott, egy másik új bekezdés pedig a gyermekmunka elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozta. "A gyermekek jogainak védelme kiemelt módon kell, hogy szerepeljen mindennemű emberi jogi jelentésben. Örömömre szolgál, hogy képviselőtársaim támogatták ezen irányú módosító indítványaimat" – mondta el Gál Kinga a szavazást követően.

A néppárti politikus módosító indítványainak köszönhetően a nemzeti kisebbségek védelme is megerősítésre került. "A hagyományos nemzeti kisebbségek sajátos szükségletekkel rendelkeznek, melyek eltérnek egyéb kisebbségekéitől. Éppen ezért fontos, hogy ezen közösségek a többségi közösségekével egyenlő jogokat élvezzenek az oktatáshoz, egészségügyhöz, valamint egyéb szociális jogokhoz való hozzáférés területén"- hagsúlyozta Gál Kinga. Üdvözölte továbbá, hogy a Külügyi Főképviselő kiemelt figyelmet fordít többek között a nemzeti kisebbségek részvételére a választásokon jelöltként és választópolgárként egyaránt.

A fent említett témák mellett a fideszes EP-képviselő javaslatára a jelentés üdvözli az Európai Bizottság új kezdeményezését, a Segítségnyújtási Önkéntesszolgálat programjának létrehozását. Ezen kezdeményezés révén a 2014-2020-as költségvetési időszakban tízezer európai polgárnak nyílik majd lehetősége arra, hogy nemzetközi humanitárius küldetéseken vehessenek részt, hogy ott segítsenek, ahol katasztrófahelyzetek után erre a legnagyobb szükség van.