Rendezvények

Március 15-i ünnepi beszéd Szegeden

Március 15-i ünnepi beszéd Szegeden

2009. 03. 15.

Gál Kinga ünnepi beszéde:

 "Tisztelt egybegyűltek!

Megtiszteltetésnek veszem és örömmel fogadtam, hogy éppen Szegedre hívtak március 15.-i megemlékezésre.

Szeged városa kiemelkedő szerepet kapott a 48-as forradalomban és a város népe számtalanszor bebizonyította, hogy a nemzeti összetartozás, a közös cél képes áttörni az emberek közötti gátakat, képes csodákra is. Amikor Jelasics osztrák megbízásból gyűjtötte a hadait a magyar felkelés leverésére, Kossuth ezekkel a megilletődött szavakkal érkezett a városba:

„Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! Mélyen megilletődve hajlok meg előtted.

Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdtem, hogy mellemből kifogyott a hang; de midőn Szeged népét látom, azt tapasztalom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, minthogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak.”

És később is, a forradalom nehéz pillanataiban, amikor az országot már Szegedről kormányozták, a helyi civil közösség végig tudta, hogy az elkeseredés és a megosztottság helyett csakis azzal tud segíteni, hogy ezt az összetartást életben tartja és ragaszkodik az elért eredményekhez – ezzel építette a jövőt.

 Tisztelt Ünneplők, Honfitársaim!

„Bármi szerencsétlen helyzetű legyen is az ország, bármily láncok által legyen is lebilincselve a nemzet, előbb utóbb mégis szabadabb létre vív, ha lakosaiban a polgári erény tiszta vére buzog. S viszont akármilyen boldog fekvésű legyen is egy ország, bármily szabadsággal bírjanak is lakosai, lassan lassan mégis rabigába görbed, ha romlott a tiszta erkölcs s polgári erény nem fénylik többé!

 Az emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki: s valamely embertársaság szerencsésb, szebb, dicsőbb hazává alkotta magát: polgárai minden szépben és jóban aszerént haladhatnának.”

 Az előző sorok írója, Kölcsey Ferenc már nem érhette meg azt a nagy pillanatot, amikor a függetlenség kikiáltásában és a szabadság védelmében egy egész nemzet forrott eggyé, de a reformkor tevékeny alakítójaként ő is megérezte és megértette azt a lehetőséget, hogy a súlyosan mélyülő gazdasági és társadalmi krízisből csakis a régi rossz minták elhagyása, a minden társadalmi réteget érintő önzetlen és teljes körű összefogás jelentheti a kiutat. Magyarország polgárai akkor át tudtak lépni a múlt árnyékain és saját korlátaikon, hogy egy egységes, demokratikus, új nemzetet építsenek.

 Wass Albert írta: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.” Nos, a reformkorban elődeink megértették és 1848 március 15.-én sikerült megfogalmazniuk közösségi érdekeiket. És mindezt egyre erősödő közmegegyezéssel jogszabályokban rögzítették, gyakorlatba ültették és a szabadság kivívásának pillanatában valóban felelős, elszámoltatható kormányt választottak az eredmények megszilárdítására, mert ez volt az egyetlen út az elmaradottsággal, megkésettséggel való szembenézésre.

 Nos, Magyarország 2009-ben nem az elmaradottsággal, hanem a leszakadással kell szembenézzen. Sereghajtók lettünk, mindenki legnagyobb döbbenetére.

 Válság van! – halljuk mindenhonnan és érezzük egyre inkább saját bőrünkön is. Válságban, a XX. században szocializálódott magyar emberek jó része megszokta azt a rossz mintát, hogy behúzódik a falai mögé, kivár, miközben engedi, hogya hatalom hazudjon, kommunikációs trükkökkel mellébeszéljen, provokáljon, ellentéteket szítson és megpróbálja beugratni az embereket. Az ilyen kormány érdeke, hogy mindenki mindenkit utáljon, mert akkor a népnek nincs ereje a kormány viselt dolgaival foglalkoznia.

 Új reformkorra van szükség kedves honfitársaim! Nem 100 lépéses programokra és egyéb reformoknak titulált kommunikációs fogásokra gondolok. Nem erre, hanem arra a társadalom alapjaiból jövő felismerésre gondolok, hogy van egy szabad, demokratikus országunk, amelynek jelenéért és jövőjéért közösségként vagyunk felelősek. 1848-ban a császári önkény ellen fogott össze a magyar társadalom. Ma az álarcot viselő despota a butítás és megtévesztés szelleme. Amely jólétet hazudott cserében azért, hogy az emberek szemet hunyjanak a kormány közeli vezetők és üzleti körök üzelmei fölött és elhitette, hogy a „ma nekem, holnap neked” elve és az egyén mindenek fölött való érvényesülése „belefér” a demokráciába,  a mindenen átlépőegyéni érvényesülésnek nincs szüksége felelős közösségre.

 Pedig „a nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik” – mondta Széchenyi István,  a legnagyobb magyar, és szavai ma legalább olyan erővel kell hogy szívünkbe és tudatunkba hasítsanak, mint a reformkorban.

 Erős Magyarország nélkül nincs erős magyar ember sem, a hanyatlás és romlás ellen kizárólag a megújulás, az összefogás politikája emelhet gátat. Közös mély erkölcsi megújulásra van szüksége az országnak, civil összefogásra, tudatos közösségekre, hívó szavakra. Olyan megújulásra van szükségünk, amelyben újra érték lesz a család – és jövedelmi helyzetének megerősítése, értékké válik az iskola és a pedagógus, az orvos és az ápoló. Értékes lesz újra a tisztességes munka, a törvénytisztelő ember. Értékké kell válnia újra a nemzeti vagyonnak, a köz érdekének – amelyet az állam meg is véd.

 A 48-as ifjaknak március idusán sikerült felébreszteni a közösségi szellemet, közösséggé varázsolni az egymás mellett élő társadalmi csoportokat, civil összefogást létrehozni. Ők a magyarok történelmében az újra és újra felvillanó jel, ők azok, akik árnyékból a fény felé fordítják a magyar nemzet jobbik énjét. Ébren tartják az öntudatot, azt a lelkiismeretet, mely újra és újra megváltoztatja a magyarok, és néha Európa történetének menetét. Az a titokzatos energia, mely néhány elszánt ifjú nemzete iránti odaadásából keletkezett, takarékra csavarható, elhallgatható és megtagadható akár évtizedekig is, de a legváratlanabb és legreménytelenebb pillanatokban elkezd világítani,  elkezd beszélni, hívó szóvá válik.

 Széchenyi István szavait idézem: Sokan azt gondolják, hogy Magyarország volt, de én azt szeretném hinni, hogy lesz.”

 Mert a jövő mindig arra van, amerre még nem jártunk, de menni szeretnénk. Ez az út sosincs készen, meg kell építeni. A jövőbe az tud eljutni, aki veszi a bátorságot, hogy elinduljon egy olyan úton, melyen korábban senki sem járt. Az összefogás, az új irány segíthet ebben. A jövő emberei azok lesznek, akik megteremtik a jövőt, egy új Magyarország talapzatát.

 Az üzenőfalon, amit őseink írtak tele 48 március idusán, számunkra ma az olvasható, hogy merjük vállalni, hogy magyarok vagyunk, merjünk vállalni felelősséget egymásért és hazánkért, merjünk a jövő emberei lenni. A gyermekeinkért, az ő jövőjükért."