Interjúk

MÁR ELKÉSZÜLT AZ ÍTÉLET A SARGENTI-JELENTÉS ALAPJÁN

2018. 06. 22.

Az Európai Parlament állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságüggyel foglalkozó bizottsága (LIBE) jövő hétfőn szavaz a holland Judith Sargentini nevével fémjelzett, Magyarországról szóló jelentésről, amely többek között az alkotmányos rendszer megcsonkításával és a migránsok jogainak megsértésével vádolja a budapesti kormányt. Gál Kinga, a Fidesz–KDNP néppárti képviselője szerint Magyarországgal szemben egy politikailag motivált eljárás zajlik, amelynek végítélete már minden bizonnyal korábban megszületett.

 

– Nincsenek illúzióim, számomra egyértelmű: a baloldal ezzel a jelentéssel a magyar kormány kemény, az illegális migráció elleni politikája miatt bünteti Magyarországot. Judith Sargentini eddig is minden vita során elmondta, hogy a cél a hetes cikkely alapján eljárást kezdeményezni hazánkkal szemben. Támadó és ellenséges a hangnem, s amit látunk, az egy eleve eldöntött forgatókönyv megvalósulása – nyilatkozta lapunknak a LIBE-szavazással kapcsolatban Gál Kinga (képünkön), a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, aki alelnöki pozíciót tölt be a szakbizottságban.

A néppárti politikus szerint egyre durvább és igazságtalanabb vádakat fogalmaznak meg a kormánnyal szemben, de a holland zöldpárti képviselő egy vita alkalmával már a magyar nép ellen is kikelt.

– Sargentini képtelen felfogni, hogy a magyarok esetleg másképp gondolkoznak, hogy a néhány civil szervezet által kreált hamis kép, a baloldal vélt valósága köszönő viszonyban sincs a tényekkel. Ha valami nem illeszkedik az általuk elképzelt világba, azt már zavaró tényezőnek bélyegezik – fogalmazott Gál Kinga, azt hangsúlyozva: ez a baloldali elit végérvényesen eldöntötte, hogy a kormány és annak vezetője, Orbán Viktor elítélendők.

– Bármit mondunk, ami az állításaikat megkérdőjelezi vagy azt sugallja, hogy más a valóság, az süket fülekre talál, kettős mérce alapján mérnek – jelentette ki a politikus.

Gál Kinga a jelentés tartalmi hibáiról szólva lapunknak azt mondta: számos felvetés egyértelműen nemzeti hatáskörbe tartozik, s Magyarországot nem lehet a szégyenpadra állítani a minimálbér vagy a nyugdíjak szintje miatt, hiszen ilyen alapon számos, sokkal rosszabb helyzetben lévő tagállamot is fenyegethetnének az uniós atombombaként emlegetett hetes cikkel.

– Egy régi, nyugati tagállamban felnőtt politikus arrogáns módon saját magából indul ki, és valójában fogalma sincs róla, hogy milyen is ma az európai valóság. Az Euró­pai Parlament átpolitizált viták helyszíne, a „bíróság eljátszása” és a „valótlanságokon alapuló ítélkezés” semmiképp nem feladata az intézménynek – hangsúlyozta a képviselő.

https://magyaridok.hu/belfold/mar-elkeszult-az-itelet-a-sargenti-jelentes-alapjan-3221149/