Rendezvények

Konferencia a szerb-magyar kapcsolatokról

Konferencia a szerb-magyar kapcsolatokról

2014. 05. 05.

Gál Kinga rövid felvezetőjében örömét fejezte ki, hogy az EP képviselőjelöltjeinek egy olyan listáján szerepelhet, amely igazi nemzeti lista. Hiszen olyanoknak a neve áll még rajta, akik a határon túli magyarok érdekeit leghitelesebben képviselhetik, első kézből mondhatják el közösségük problémáit. Az eseményen bemutatásra került egy három nyelven megjelent kiadvány is, amely a szerb és magyar megbékélési folyamatot hívatott elősegíteni. Ennek a kiadványnak egy őszi, Deli Andorral közösen szervezet brüsszeli, EP-ben tartott lehetséges bemutatójára tett javaslatot záró felszólalásában Gál Kinga fideszes politikus.

Az eseményen Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Deli Andor, a Fidesz-KDNP európai parlamenti listájának vajdasági jelöltje vettek még részt meghívott előadóként.