Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

Kiemelkedő magyar győzelem! – Az EP szakbizottsága támogatja az Európai Rendőrakadémia budapesti elhelyezését

Kiemelkedő magyar győzelem! – Az EP szakbizottsága támogatja az Európai Rendőrakadémia budapesti elhelyezését

2014. 02. 20.

A Parlament egyrészről határozott üzenetet küldd az Európai Bizottságnak, aki Budapesttel szemben Hágát támogatta, másrészről pedig a mai szavazás révén megindulhatnak a végső egyeztetések.

„A mai döntés fontos állomás abban az elhúzódó politikai küzdelemben, hogy a CEPOL, a korábbi egyhangú tanácsi döntéssel összhangban Budapestre kerüljön. Jelentős az intézményt az Európai Rendőrségi Hivatallal (EUROPOL) összevonni akarók tábora, de a mai döntéssel az EP szakbizottsága egyértelműen kinyilvánította támogatását Budapest mellett. Így a mai napon a Parlamentben is győzelmet arattunk” – emelte ki Gál Kinga, a CEPOL-lal foglalkozó jelentés parlamenti felelőse a szavazás után.
 
"Személyes sikernek tartom, hogy az Európai Néppárt egyöntetűen támogatott a szavazás során. Emellett sikerült egyéni támogatásokat szereznem a többi frakciókból is, noha a liberális, zöld, kommunista frakciók, valamint több szocialista képviselő sem támogatta Budapestet. Mivel ezzel a döntéssel a szakbizottság megerősítette a Tanács álláspontját, zökkenőmentes egyeztetési tárgyalásokra számítok. A mai döntés az áprilisi plenáris szavazáson csak megerősítést nyerhet. Így a CEPOL székhelye ez év szeptemberétől Budapestre kerül. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja mindent megtett és továbbra is küzd a siker érdekében” – hangsúlyozta Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő.
 
Háttér: A jelenleg Nagy-Britanniában működő CEPOL – az EU-országok rendőrtovábbképzését szervező, azt részben irányító ügynökség – új elhelyezéséről azért kell dönteni, mert London úgy határozott, hogy idén bezárja a bramshilli oktatási központot. Hat másik tagállam mellett Magyarország is benyújtotta pályázatát a CEPOL elhelyezésére. Tavaly október 8-án az uniós országok belügyminiszterei a magyar pályázat elfogadása mellett foglaltak állást.
 
Az Európai Bizottságnak az volt az eredeti javaslata, hogy vonják össze a CEPOL-t az EU-országok rendőrségeinek együttműködési szervezetével, az EUROPOL-lal, amelynek a székhelye Hágában van. Ezt az összevonást a tagállamok nem támogatják, és pár héttel ezelőtt az EP szakbizottsága is egy lehetséges összevonás ellen foglalt állást. A CEPOL székhelyről szóló döntés véglegesítéséhez szükség van az Európai Parlament álláspontjára is.
 
A mai döntést az EP plenáris ülésének is meg kell majd erősítenie. A mai szavazás alapján háromoldalú egyeztetések indulnak a Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság között. A plenáris szavazásra várhatóan az áprilisi strasbourgi plenáris ülésen fog sor kerülni.