Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

Jelentés a legkiszolgáltatottabb csoportok helyzetének javításáról

Jelentés a legkiszolgáltatottabb csoportok helyzetének javításáról

2013. 07. 04.

"Üdvözlöm a most megszavazott jelentést, mely a kiszolgáltatott helyzetű csoportok ellátáshoz való hozzáféréséről szól. Amint a jelentés is több ponton kiemeli, a legkiszolgáltatottabb csoportok a gyermekek és fiatalok. Nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy sokkoló adatokat találjunk: több millió alultáplált gyermek él Európában, 6 másodpercenként pedig éhen hal egy gyermek a földön.
 
Éppen ezért támogatandó minden olyan program és kezdeményezés, amely akár helyi, nemzeti vagy nemzetközi szinten lép fel a gyermekszegénység, az éhezés felszámolása ellen. Magyarország élen jár az ilyen programokban –  gondolok itt a "Minden gyermek lakjon jól!" nevű kezdeményezésre, mely által naponta több ezre gyermek jut meleg ételhez vagy a két éve létrehozott Erzsébet-programra. Az Erzsébet-programnak köszönhetően idén több, mint 40.000 gyermek, illetve hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő vagy nagycsaládban felnövő fiatal mondhatja majd el, hogy nem csak a négy fal között vagy a tömbház melletti játszótéren töltötte a nyarát, hanem valóban vakációzott: utazott, kikapcsolódott, feltöltődött élményekkel és új barátokra lelt. Ez pedig olyan hosszú távú befektetés, amely 15-20 év múlva hozza majd meg a gyümölcsét, amikor ezek a gyermekek felnőnek.
 
Úgy gondolom, hogy a legkiszolgáltatottabb csoportok helyzetének javításában az állam szociális felelősségvállalása elengedhetetlen. Éppen ezért a jó példáknak hangot kell adni nemzetközi szinten, hogy a bevált gyakorlatokat a tagállamok megoszthassák egymással és saját országukban is gyakorlatba ültethessék."