Kisebbségvédelem

Gál Kinga társelnökletével újraalakult az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportja

Gál Kinga társelnökletével újraalakult az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportja

2014. 12. 18.

Ahogy az előző két mandátumban, a munkacsoport fő célja továbbra is a hagyományos nemzeti kisebbségi közösségek problémáinak napirenden tartása nemzetközi szinten, hiszen ez az egyetlen olyan fórum az Unióban, ahol ezen közösségek érdekérvényesítése megjeleníthető.

 A munkacsoport a téma iránt érdeklődő és aktívan tenni kívánó képviselőkből áll az EP különböző politikai frakcióiból. Élére Gál Kinga néppárti politikust, valamint társelnökként egy liberális és egy zöld képviselőt választottak meg a tagok. A Kisebbségi Munkacsoportban továbbra is erős a magyar néppárti jelenlét, hiszen a határon túli magyar közösségek képviselői mind tagjai lettek annak.

 Gál Kinga az alakuló ülést követően kiemelte: "Nagyon örülök, hogy a mai nappal, immár újabb, megerősített tagsággal, és töretlen tenni vágyással folytathatja munkáját a  Kisebbségi Munkacsoport, amely már az előző évek során is bizonyítottan aktívan jelen volt az Európai Parlamentben. Külön kiemelném, hogy ez a fórum komoly lehetőségeket rejt magába a határon túli magyar kisebbségeket illetően, hiszen itt uniós szinten lehet felvetni problémáikat, a legégetőbb kérdéseket, konkrét eseteket vagy jogsértéseket".