Külpolitika

Gál Kinga felszólalása az Emberi jogokról szóló jelentés vitájában

Gál Kinga felszólalása az Emberi jogokról szóló jelentés vitájában

2014. 09. 18.

Az elmúlt időszakban nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk nagyon súlyos emberjogsértésekről szerte a világban. Gondolok itt az Irakban, Szíriában végbemenő keresztényüldözésekre, amiről tegnap délután vitáztunk, de borzasztó hírek járják be a médiát arról, hogy a gyermekek, gyermekáldozatok milyen nagy számban vannak ezekben az országokban. És azt is tudjuk, hogy jelenleg több ezer gyermek és nő él egyik napról a másikra menekülttáborokban, ahol a hideg közeledtével egyre nehezebb lesz a helyzetük, egyre nehezebb lesz a túlélés.

Ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük a keresztényeket a sötét középkort idéző kegyetlenkedésektől. Az emberi jogaiktól megfosztott gyermekeket, asszonyokat meg kell védenünk az egyre növekvő számú háborúk és fegyveres konfliktusok borzalmaitól bárhol a világon.
 
Kiemelten szeretnék itt beszélni most a nyelvi és nemzeti kisebbségek védelméről is. Hiszen ezen közösségekről nagyon kevés szó esik. Pedig emberek millióiról van szó szerte a világban, akiknek a legalapvetőbb emberi jogaik sérülnek, és akik mindennapi küzdelmet folytatnak fennmaradásért, szülőföldön megmaradásért. Kiállás kell az Európai Parlament részéről és az Európai Unió részéről. És én úgy gondolom, hogy nem csak reagálásra, hanem megelőzésre is van szükség és ebben van szerepe és lehet több szerepe a külügyi biztosnak, a Bizottságnak, az uniós delegációknak. Több következményt várunk el az Európai Parlament sürgősségi emberi jogokat illető határozatait követően is, hiszen gyakorlatilag ezek sokszor pusztába kiáltó szavak maradnak.
 
Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy nagyon sajnálom, hogy ezt a vitát is bizony egyes kollégák politikai, saját politikai céljaikra használják, hiszen rengeteg gond van a világban, amiről igazán komolyan kellene végre beszélni és valamit tenni kéne, nemcsak arra várni, hogy majd utólagos reagálás legyen, hanem próbáljunk megelőzően fellépni.