2008. 02. 20.
Gál Kinga hozzászólalásában elmondta, hogy Koszovóban az Ahtisaari terv tudott olyan elképzeléssé válni, amely az ígéreten túl megvalósítható, mert egy működő kisebbségvédelmi rendszert teremt, és ezáltal megnyugvást hoz a régióban. "Miközben azt halljuk: nem teremthet precedenst, felmerül a kérdés, miért nem? Ha ezt a valóságban betartják, akkor igenis legyen precedens értékű."-hangsúlyozta a képviselő asszony. Gál Kinga arra is kitért, hogy örömmel kell fogadnunk, minden olyan újítást, ami hosszú távú megoldást ígér az együtt élő nemzeti közösségeknek A néppárti képviselő kiemelte: "A most kezdődő koszovói történet egy betartott, megvalósított Ahtisaari tervvel, hosszú távú megoldás lehet."
Gál Kinga ezt követően aggodalmát fejezte ki azokért a kisebbségekért, akik most Szerbia más vidékeiről követik figyelemmel az eseményeket. "Lesz-e számukra, a vajdasági magyarok számára megnyugtató megoldás?" – tette fel a kérdést Gál Kinga. A képviselő asszony felszólította az Európai Tanácsot és az Európai Bizottságot, figyeljen oda, hogy az általános nyugtalanság ne vezessen a Vajdaságba való betelepítésekhez, valamint a feszültségek levezetéséhez az ottmaradt kisebbségeken. "Mindaz, ami történt ne újabb jogfosztásokhoz, hanem a jogok megerősítéséhez vezessen." Gál Kinga hangsúlyozta, hogy szülessenek végre jó precedensek a Balkánon, hogy végre jövőképet, reményt hozzon az ott élő nemzeti közösségeknek.
Strasbourg, 2008. február 20.