Az Év képviselõje díjat kapott Gál Kinga újrázik: biztos befutó helyen áll a Fidesz európai parlamenti listáján. Brüsszeli tudósítónk arra kérte, vonjon mérleget arról, hogy az uniós csatlakozás óta mennyire változott a határon túl élõ magyar kisebbség sorsa.
– Amikor a napokban megkapta az Európai Parlamentben az Év Képviselője díjat, a szocialista Göncz Kinga, aki Önhöz hasonlóan ugyanannak az EP-bizottságnak, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak, azaz a „LIBÉ”-nek az alelnöke, nem gratulált. Ez előrevetítette az MSZP vezérének, Mesterházy Attilának és tásainak hasonló „gesztusát” a számukra iszonyatos választási vereség után?
– A díjátadáskor erre természetszerűleg nem is gondoltam, és akkor ezt úgy vettem, mint ami elkerülhette a figyelmét magyar szocialista kollégámnak. Az viszont, hogy Mesterházy nem gratulált a győztesnek a választások estéjén, teljesen elfogadhatatlan. Ilyet sem a demokrácia írott vagy íratlan szabályai, sem a jó érzés nem engedne meg, mint ahogyan az EU-ban bárhol, Magyarországon kívül ez elképzelhetetlen lenne. Az biztos, hogy Göncz Kingával a LIBÉ-ben sok vitánk volt az ő szívéhez kedves kérdésekben, mint a médiavita, az Alaptörvény vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdésében. Hiszen nemcsak következetesen képviselte a szocialisták állásfoglalásait,, de le is lepleződött, amikor bevallották, hogy a hazánkat elítélős Tavares-jelentést a magyar szocialisták mondták tollba.
– Amikor az emberi-, szabadság- vagy polgári jogokról beszélünk, mindig odaértjük, még ha sokszor nem is mondjuk ki, hogy ezek egyetemesek. De nem úgy tűnik, hogy Göncz Kinga, az MSZP mostani EP-listájáról is lelökött volt gyurcsányista külügyminiszter számára ezek egyetemessége megállt volna a magyar határoknál és azok hiányát nem kérte számon éppen a határokon túlélő magyarok esetében, akik jogait rendszeresen csorbítják az uniós tag Szlovákiában és Romániában is?
Másként, más világban működnek a parlamenti patkó baloldalán ezek a kérdések, a kettős mérce elvetése nem olyan lényeges szempont, ahogy összezártak például a román szocialista kormány mögött, és nem zavarták őket az egyetemes jogok. A szocialistáknál mindig is erősebb volt az, hogy a pártpolitikai szempontok felülírnak más szempontokat. Érdemes megnézni, hogyan szavaz a magyar szocialista frakció az európai szocialistákkal. Náluk sokkal nagyobb a pártfegyelem. Ha tíz év EP-munkát végignézünk, láthatjuk, hogy egy néppárti frakciót sokkal nehezebb összetartani, mint egy szocialista frakciót, mert az előbbinél a nemzeti érdekek miatt nem egyszer a képviselők nem egységesen szavaznak, a nemzeti érdekek mentén az egyes delegációk sokszor kiszavaznak. – Nem uralkodik az egész Európai Unióban egy olyan helyzet, amelynek eredményeként Brüsszel politikai érdekei felülírják a sokszor szentnek hangoztatott „értékeket”? Mikor hallatta a hangját az EU például a balti államokban élő orosz kisebbség vagy a görögországi macedón kisebbség érdekében? Azt pedig otthon is tudják, hogy az őshonos magyar kisebbségek érdekében soha.
– Azért hoztuk létre tíz évvel ezelőtt a Kisebbségi Munkacsoportot, mert azt láttuk, vannak olyan kérdések, amelyeket nagyon nehéz napirendre tűzni az Európai Parlamentben, és ahhoz szükséges, hogy legyen minden politikai frakcióban olyan rokonszenvező képviselőtársunk, aki velünk együtt ezeket a problémákat következetesen felveti. A konkrét kérdések, amelyekre rákérdezett, nagyon összetettek. Ami a baltikumi orosz kisebbséget illeti, annak van egy kisebbségi megközelítése, és egy másik, amikor az onnan jövő kollégákkal beszél. Akik elmesélik, hogy népeik mennyit szenvedtek a szovjet érában. Hogy miként költöztették saját lakásaikba az oroszokat, míg az eredeti tulajdonosokat kitelepítették. Ami a másik, a görögországi macedónokra vonatkozó kérdését illeti, ott olyan hihetetlenül nagy az ellenállás, hogy a kérdés napirendre se kerülhet. Ha netán valaki meghallgatást akarna rendezni, egységes lenne a felhördülés ellene. Egy olyan közösségről van szó, amelynek Athén még a létezését sem hajlandó elfogadni. Ennek oka az, hogy minden politikai frakcióban ülnek görögök, akik foggal-körömmel küzdenek e kisebbség ügyének napirendre tűzése ellen. Ami nem jelenti, hogy nem kellene ezzel foglalkozni.
– Ez – bocsásson meg az erős kifejezésért – iszonyatos! Ez kifejezetten azt jelenti, hogy a politika tort ül az emberi jogok fölött az EU-ban. Vagyis tökéletesen „érthető”, hogy miért nem foglalkoznak a határon túli magyar kisebbségek jogainak hiányával.
– Ha megnézzük, mi történt velünk 2010 óta, akkor nekem a LIBE alelnökeként kiemelten napi kézzelfogható közelségbe kerül az, hogy a politikának a gyakorlatban sokszor primátusa van az általános elvek fölött. Az, hogy mit lehet és mit nem lehet felvetni, az mindig attól függ, hogy megvan-e hozzá a többség.
– Halkan kérdezem, akkor miért piszkálják Pekinget az Unióban is a Kínában élő kisebbségek jogainak megsértése miatt? A kínai hanok többségben vannak és kész.
– Hát igen… De ez nem jelenti azt, hogy amikor úgy érezzük, hogy a magyar kisebbség jogait komolyan fel kellene vetni, akkor azt ne tennénk meg. Ha megvan az agyonhallgatást kívánó többség, akkor az ő akaratuk érvényesül. Ez volt a helyzet Malina Hedvig ügyében is. A politikai többségnek nem volt érdeke annak napirendre tűzése. De ugyanezt lehet mondani a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozatról, ami elképesztő volt. Hihetetlen küzdelmet kellett vívni, hogy erről akár szó lehessen a Bel- és Igazságügyi Bizottságban. Ugyanez vonatkozik az erdélyi magyar közösségben számos problémájára. Tényleg nagyon megdöbbentő ez a kettős mérce, ami sokszor érvényesül. És amikor azt kérdeztem, mondjanak egyetlen olyan jogsértést Magyarországon, mint amelyeket tucatjával követnek el más tagállamokban, nem kaptam választ. A mi esetünkben mindig a potenciális jogsértések veszélyéről beszélnek, diktatúrát és végveszélyt kiáltva, miközben a konkrétumok véres lepedőjét nem tudják felmutatni. Igaz, ezeknek a politikai kifakadásoknak hála Istennek jogi következményei nem voltak. Annál nagyobb következményei vannak az április 6-i választások kétharmados eredményének. A kutya ugat…
– A napokban egy újabb Magyarország-ellenes gyűlöletszeánsz keretében – melynek ürügye egy „Palesztinát” megjárt ausztriai szerző könyve volt – Rui Tavares azt mondta, Magyarország szóló jelentésének konkrét állításait senki nem cáfolta.
– Hogyne! 176 pontban kifogásoltuk a jelentést. Ebben az irodában írtam módosító javaslatokat keményen. Szerintem el sem olvasták őket. Tavares azt fogadja el, ami az ő valósága.
– Az említett eseményen megkérdeztem Tavarest, nem gondolja-e ezzel, amit most is csinálnak, csak további rokonszenvet generálnak a kormánypárt mellett. Ön szerint?
– Úgy gondolom, hogy feltétlenül. Tavares az Európai Parlamentben egy súlytalan képviselő. A rá irányuló időleges figyelmet annak köszönheti, hogy jelentésével beállt azon politikai frakciók mögé, amelyekben egy ilyen jelentésre igény volt. Az biztos, hogy segíthetnek bennünket a 2018-as választások megnyerésében is, ha így folytatják, ilyen vehemenciával.
– Rátérve a magyar kisebbségek helyzetére, nekem egy kiváló kisebbségi szakértő azt mondta, ha a kisebbségek helyzetét meg akarja valaki érteni, a legjobb a nyelvhasználati helyzetük megvizsgálása, ugyanis e jogok alfája és omegája a nyelvi jogok maradéktalan érvényesülése. Ma olyan félelem uralkodik az uniós Szlovákia és Románia magyarlakta vidékein, hogy ott a vendéglők étlapján vagy a piacon nem merik feltüntetni magyarul az ételeket nevét. A „demokratikus értékek” Európai Uniójában. Ez rendben van?
– Nagyon érdekes, hogy ezek „nem vágják ki a biztosítékot” még Reding alapjogi biztos asszonynál sem. Noha nagyon sok ilyen és ehhez hasonló ügyben írásbeli kérdést intéztünk hozzá. A sablonos válasz mindig az volt, hogy az unió szívén viseli a kisebbségek jogait, de a nyelvi jogok tagállami hatáskörbe tartoznak. Amikor azonban Magyarország esetében még az alkotmány elkészülte előtt is olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek végképp tagállami hatáskörbe tartoznak, akkor ott nem láttak semmilyen hasonló szuverenitási dilemmát. Az ön által felvetett kérdés azért is különös figyelmet érdemel, mert a strasbourgi Európa Tanács kisebbségekre vonatkozó nyelvi kartája vagy a kisebbségi keretegyezmény értelmében is kiírhatnák az ételek nevét magyarul és sok másmindenre lenne jogilag garantált lehetőség. Márpedig ezekhez az egyezményekhez önként csatlakoztak az országok, de az abban foglaltakat mégsem tartják be.
– Minderre nem lehet hivatkozni?
– Mit tudunk tenni azon kívül, hogy ezt állandóan elmondjuk? Egy európai parlamenti képviselő el tudja ezt mondani egy perces napirend előtti felszólalásban, illetve bombázza az Európai Bizottságot, amit minden alkalommal meg is tettünk. Ezt a kisebbségi munkacsoport élén megtettem és nekem ezért is olyan fontos volt e csoportnak az irányítása két és fél éven keresztül. Ezalatt többször fordultunk az Európa Tanács kisebbségi egyezményeit felügyelő bizottságához és az EBESZ kisebbségi főbiztosához kérdésekkel.
– Jelenleg mi a helyzet a Felvidéken a magyar nyelv nyilvános használata terén? Még mindig büntetést von maga után?
– Úgy tudom, hogy magát a büntetést nem alkalmazzák. De volt olyan, amikor azt alkalmazták. Ettől azonban még a törvény nem változott, annak pusztán nyomasztó léte is elégséges a magyarajkú polgárok megfélemlítésére.
– Az „új” tagállamok tíz éves uniós tagsága alatt javult a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában? Egy mérleg gyors megvonására gondolok.
– Több kérdésben volt változás. Az egyik, hogy megszűnt a bezártság érzésük. Ezek a kisebbségek ma jelen vannak Európában. Képviselőik itt vannak, és ők maguk is hangot adhatnak gondjaiknak, valamint hogy milyen megoldásokat látnak helyzetükre. Ezelőtt ez nem volt így. Nem mondhatták el azt sem, hogy egyáltalán léteznek. Olyan változás feltétlenül történt, hogy ma mindenki tud róluk Európában. Korábban ott kellett kezdeni, hogy mit jelent például az, hogy felvidéki magyar közösség. Most már mivel ismerik helyzetüket,az illetékes többségi kormányoknak azt kell eljátszaniuk, hogy intézkedéseik úgymond milyen pozitívak, "a kirakatot kell rendezgessék", miközben folyik egy politikai játék ezekkel a kisebbségi közösségi jogokkal. Mikor engedélyezik például a székely zászló használatát, mikor nem; mikor lehessen Wass Albertre emlékezni, mikor nem. Attól függően, hogy az adott fővárosban az adott kormánynak éppen mi a politikailag kifizetődő. Mi pedig azt szeretnénk, azért küzdünk, hogy a kisebbségi kérdést kivegyük ebből a mindennapi politikai játszadozás szférájából. Vagyis, hogy e kisebbségi közösségek intézményes védettséget élvezzenek. Függetlenül attól, hogy képviselőik ott vannak-e éppen az adott többségi kormányban vagy sem. De a mérleg nem túl pozitív. Kiderült, hogy még intézmények kiépítése után is adott jogokat lehetett elvenni, csökkenteni vagy behatárolni például az erdélyi vagyon visszaszolgáltatás esetében. Ezért lényeges az, hogy most milyen folyamat zajlik a Vajdaságban a csatlakozás során. Mert ott zajlik egy olyan intézményépítés a nemzeti tanácsokon keresztül, ami nagyon érdekes és ígéretes konstrukció, és amibe nagyon sok jogosultság beletehető. Valamint amelyre nemzedékek építhetnek pozitív kimenetellel.
– Ha egy olyan magyar kormány külpolitikai tanácsadója lenne, amelynek idején Szerbia uniós csatlakozásáról döntenek, ugyanolyan „gavallér” módon járna el, mint a román csatlakozásnál tette azt a budapesti kormány nem ragaszkodva az erdélyi magyar kisebbség jogai bebetonozásához, illetve érvényesüléséhez az EU-ba történő belépés feltételeként?
– A román csatlakozásnál a baj ott kezdődött, hogy éveken át semmi nem történt. Vagyis az akkori magyar kormányt nem érdekelte a magyar kisebbség ottani helyzete. Így azt nem is kifogásolta. Márpedig ha ezt nem vetik fel időben, az utolsó pillanatban már nem lehet a valós jogegyenlőséget eredményese követelni. Szerbiánál ez most másképpen zajlik. Kulcskérdés az, hogy az adott helyzetben mit tesz az illető nemzeti közösség. Mi sok esetben csak rásegítő szerepet tudunk játszani.
– Megértve helyzetét – mint aki ráadásul még Kolozsvárott is született -, nyugodtan mondja, hogy erre a kérdésre nem akar válaszolni, nehogy félreértelmezzék. De sokakban nyilván felmerül az, hogyha a határokon túli magyar kisebbségek példás szelídségű magatartása helyett olyan eszközökhöz is nyúltak volna, mint mondjuk a dél-tiroliak, beleértve a magasfeszültségű távvezetékek felrobbantását, nem jutottunk volna előbbre az autonómia kérdésében? Ezt erősíti, hogy Európában mindenki hallott a baszk, a katalán, stb. kisebbségekről, de a magyar kisebbségekről nem igen.
– Én olyan ember vagyok, aki az erőszak minden formáját elítéli. Az emberi élet elvételét semmivel nem lehet igazolni…Nem azért állunk máshol, mint a dél tiroliak, mert nálunk nem volt robbantás. Nagyon helyes, hogy nem volt. Nincs, ami ezt indokolja. A baj inkább az volt, hogy nem volt anyaország akkor, amikor lényegesen lehetett volna változtatni helyzetükön. Nem volt anyaország, aki mellettük egységesen kiállt volna. Ausztria ott állt teljes mellszélességgel az olaszországi dél-tiroliak mellett. A határokon túli magyar kisebbségek esetében a II. világháborútól 1990-ig minden ilyen támogatás kiesett.
– Rákosi és Kádár idején. De mintha ugyanezt a vonalat folytatta volna Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai is, nem?
– Valahol igen, csakhogy az utóbbiak már nem tudták visszagyűrni a szellemet a palackba, hiszen 90 után ezek a közösségek már kimozdulhattak korábbi, béklyóba vert helyzetükből, már átjárás volt a határokon, csakhogy egy csomó kérdés felvetése már elkésetté vált.
– Tudom, hogy jósolni nehéz. Ennek ellenére kérdezem, a határon túli magyarság valaha is megbocsátja azt az árulást, amit a tőle idegenkedő, sőt – és a vélemény állítólag szabad a jobboldalon is – undorodó Gyurcsányék elkövettek ellene?
– A december 5-i népszavazást nagyon fájó sebet ejtett. Annak idején azt mondtam, hogy ezt úgy élték meg a határokon túl, mint Trianont, de ez még rosszabb is volt, mert Trianonról nem a magyarok döntöttek, hanem rájuk kényszerítették. Én azt mondom, ez mindig is egy fájó seb marad, Úgy gondolom, a kettős állampolgárság megadása , amely 2010-ben az újonnan megválasztott Fidesz-KDNP-kormány egyik első lépése volt, képes lesz begyógyítani ezt a sebet. Mi hiszünk a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítésében. A most felállított nemzeti európai parlamenti lista is ebben a szellemiségben született.
– Fenyegeti a határon túl élő magyarokat az, hogyha valamikor egy gyurcsányi vagy bajnai karakterű ember pártja nyerné a választásokat, akkor a határon túl élő magyarokat újra megfosztanák magyar állampolgárságuktól?
– Ezt egy elképesztő hibának tartanám. Ha van józan eszű ember, akkor erre nem képes.
– Ahogyan szokták mondani, annak beláthatatlan következményei lennének?
– Igen, és a szimbolikus következményei még annál is rosszabbak.
Forrás: Magyar Nemzet, 2014. ápilirs 19.