Hírek

Elvárásokon felül teljesített Navracsics

Elvárásokon felül teljesített Navracsics

2014. 10. 02.

Egyértelműen sikeres volt Navracsics Tibor kulturális, oktatási és EU-állampolgársági ügyekért felelős biztosjelölt tegnapi meghallgatása – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője az M1 Ma reggel című műsorában.
 

Mint mondta: sok potyakérdéssel megpróbálták zavarba hozni a politikust, olyanokkal is, melyeknek semmi köze nem volt a területéhez. Navracsics Tibor azonban nagyon higgadtan, kiegyensúlyozottan, „elkötelezett európai módján” tudott ezekre a kérdésekre is válaszolni. Ebből a meghallgatásból a biztosjelölt megerősödve jött ki, és meggyőzte a hallgatóságot – vélte Gál Kinga, aki szerint már a meghallgatást megelőzően folytak a politikai játszmák. A zöldek, illetve a GUE frakciója már az esemény előtt nekiment a biztosjelöltnek, noha személyes teljesítményét illetően semmilyen kifogást nem találtak.

Hangsúlyozta: Navracsics Tibor tegnap három órán keresztül állta a sarat, a politikai támadásokat „egészen ügyesen leverte”. Emlékeztetett arra, hogy korábban Navracsics Tibor az Európai Parlamentben a médiavitában is le tudta csillapítani a kedélyeket. Tegnap azonban az elvárásokon felül teljesített – szögezte le.

Az interjút a következő linkre kattintva nézhetik meg: LINK