Külpolitika

Előrelépés a kízás elleni küzdelemben

Előrelépés a kízás elleni küzdelemben

2014. 03. 10.

"Bárki áldozatává válhat a kínzásnak. Üdvözlöm, hogy a jelentés kiemelt módon foglalkozik azoknak a gyermekeknek a helyzetével, akik kínzás áldozataivá válnak. Konkrét cselekvésre van szükség ezen gyermekek védelmében, a kormányok cselekvése pedig elengedhetetlen ezen a területen. A kormányoknak gyermek-barát igazságszolgáltatási rendszert kell kialakítaniuk, amely nem csak a gyermekek jogainak tiszteletben tartását biztosítja, de elősegíti a bűncselekmények jelentését is. Úgy gondolom, hogy ezen a területen az EU tagállamai elől járhatnak jó példával, hiszen léteznek már konkrét cselevkési tervek, törvényeket módosítottak vagy fogadtak el ezen a területen, illetve külön internetes oldalak jöttek létre, amelyek a gyermekbarát igazságszolgáltatásnak vannak szentelve.

Szeretném üdvözölni továbbá, hogy a jelentés felhívja az EKSZ-t, valamit az Európai Bizottságot, hogy fordítson kiemelt figyelmet az etnikai, nyelvi, valamint vallási kisebbségekhez tartozó egyének védelmére, akik gyakrabban vannak kitéve kínzásnak.

A kínzás globális szinten kell felszámolni. Remélem, hogy a holnap elfogadásra kerülő jelentés egy újabb lépést jelent ebben a globális küzdelemben, és pozitív hatással lesz az EU külpolitikájára is."