Állampolgári jogok

Egyeztetés az Alapvető Jogi Ügynökséggel kapcsolatban

Egyeztetés az Alapvető Jogi Ügynökséggel kapcsolatban

2005. 11. 22.

Az ülésen részt vett Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke, egyben bel- és igazságügyi biztos, és a brit EU elnökség képviseletében Baroness Catherine Ashton miniszter asszony.

A hozzászólók egyetértettek az Ügynökség mielőbbi létrehozásának fontosságában, külön kiemelve azt, hogy egyértelműen meg szükséges határozni az új európai szerv céljait, rendelkezésre álló eszközeit és szerkezeti felépítését a függetlenség és felelősség egyidejű garantálásának érdekében.   Gál Kinga felszólalásában hangsúlyozta: az ügynökség hatékonysága nem képezheti kompromisszum tárgyát, azzal együtt, hogy mandátumának kidolgozásában egyforma súllyal kell résztvennie az EU mindhárom intézményének. A képviselő asszony úgy értékelte, hogy az Alapvető Jogi Ügynökség nagyon fontos szerepet játszhat az emberi jogok, és ezen belül hangsúlyosan a kisebbségi jogok védelmének és érvényesülésének további figyelemmel kísérésében.