III. Képzési Szeminárium Fiatal Politikai Vezetők Részére 2010. 11. 24. 2010. november 15-18. között került sor az Európai Parlamentben a III. Képzési Szemináriumra Fiatal Politikai Vezetők részére. A résztvevők az Európai Parlament elnökének meghívására érkeztek a képzésre, hogy betekintést nyerjenek a parlament mindennapi munkájába, valamint az EU szerepébe és tevékenységébe az izraeli-palesztin konfliktust illetően.
A drámapedagógia hatékonyságáról tárgyaltak Brüsszelben 2010. 10. 28. Gál Kinga néppárti képviselő nyitotta meg a „Drámapedagógia hatása a lisszaboni kulcskompetenciákra” című, az Unió által támogatott, nemzetközi kutatási projekt eredményeit bemutató konferenciát, amelyet 2010. október 25-én tartottak az Európai Parlamentben.
Quo Vadis Europa? – Határközi Állampolgári Fórum Nyitrán 2010. 10. 12. Az Európai Parlament Budapesti és Szlovákiai Tájékoztatási Irodája 2010. október 8-án határközi állampolgári fórumot rendezett Nyitrán. A szlovák-magyar fórum célja az volt, hogy az érdeklődők a meghívott európai parlamenti képviselőkkel és szakértőkkel párbeszédet folytathassanak a Lisszaboni Szerződés következményeiről, az Európai Uniót érintő változásokról, valamint az új európai uniós intézményről, az Európai Polgári Kezdeményezésről. A rendezvényen részt vett Gál Kinga képviselőasszony a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegáció képviseletében.
Közös jövőnk záloga identitásunk megőrzése – Megnyitották a trianoni-emlékkiállítást az Európai Parlamentben 2010. 06. 01. A magyar néppárti képviselőcsoport szervezésében, Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz) védnöksége alatt a mai napon került sor a 90 éve aláírt Trianoni békeszerződés emlékére szervezett kiállítás megnyitására. Az ünnepségen Gál Kinga mellett beszédet mondott Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának vezetője, valamint Bauer Edit és Tőkés László határon túli magyar európai parlamenti képviselők.
Hagyományos közösségeink együttélésének támogatása az út 2010. 06. 01. Gál Kinga előadóként vett részt az "Images of Minority Languages" című, Brüsszelben tartott konferencián. A Finnországi Svédek Kulturális Alapítványa által rendezett konferencia a kisebbségi nyelveket érintő problémákra, illetve az a mögött húzódó jelképekre, a nyelv és kultúra fontosságára helyezte a hangsúlyt.
Gál Kinga a FRA szimpóziumán 2010. 05. 14. Gál Kinga meghívást kapott a Fundamental Rights Agency (FRA) által rendezett szimpóziumra, melyet 2010. május 7-en tartottak Bécsben "Az alapjogok szerkezetének megerősítése az EU-ban" címmel. Az esemény - amely az intézményi mechanizmusokra fokuszál, hogy védelmezze, elősegítse és felügyelje az alapjogokokat az EU-ban - az FRA első eves szimpóziuma volt.
Pillanatképek a kampányból 2010. 04. 02. A Fidesz-KDNP női országgyűlési képviselőjelöltjeinek támogatása érdekében Gál Kinga részt vett és előadást tartott több kampányrendezvényen, illetve számos kérdésre válaszolt lakossági fórumokon. A rendezvényeken elsősorban a családokat és a nőket az elmúlt 8 évben egyre súlyosabb helyzetbe juttató kormányzati politika és az ebből kivezető lehetséges utak merültek fel. Most lehetőség van rá, hogy a Fidesz-KDNP női képviselőjelöltjein keresztül megváltozzon a család, az anyaság, a nők és a pedagógusok-nevelők becsülete, munkájuk elismerése.
Új esély Európának – Új lehetőségek Magyarországnak 2009. 12. 02. A lisszaboni szerződés december 1-jei hatálybalépésével pont kerülhet az Európai Unió évek óta húzódó intézményi válságára, amely jelentősen hátráltatta a közösség fejlődését - mondta Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke szombaton Budapesten.
Gál Kinga részt vett a 60. születésnapját ünneplő FUEN kongresszusán 2009. 09. 29. „Sokszínűségben élünk!” - Ez a mottója a héten 60. születésnapját ünneplő Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának (FUEN - http://www.fuen.org/). A kerek évfordulót szeptember 29 és október 2-a között megrendezett háromnapos brüsszeli kongresszussal ünnepli a FUEN. Az Európai Parlamentben tartott Fórumon Gál Kinga is meghívott előadó volt.