Románia és Bulgária csatlakozásának aktuális kérdései 2005. 04. 13. Az Európai Parlament április 13-án döntött Románia és Bulgária uniós csatlakozásáról. Gál Kinga megkeresésünkre a szavazás eredményét biztatásként értékelte és elmondta: néhányan úgy értékelték, Románia sikeres tagságához elengedhetetlen feltételek megvalósulását azzal érehetik el, ha elhalasztják a szavazás időpontját. Aláhúzta: reméli, hogy a támogató voksok hozzájárulnak az ország tudatos felkészüléséhez, hiszen Románia csak ezáltal válhat az uniós csatlakozás nyertesévé.
Európai támogatás az erdélyi autonómiának 2005. 04. 01. Az Európai Parlament külügyi bizottságának határozatát biztatásnak vehetik azok, akik bármiféle autonómián gondolkoznak Erdélyben, illetve a romániai magyar kisebbség köreiben – nyilatkozta az MNO-nak Gál Kinga.
Az EU jogügynökségének figyelnie kell az alapvető jogok érvényesülését 2005. 03. 31. Az alapvető jogok európai uniós ügynökségének az legyen a fő feladata, hogy védelmezze és figyelje azon jogok betartását, amelyek az EU alkotmányos szerződésében, illetve az alapvető emberi jogok azt kiegészítő chartájában szerepelnek - áll abban a jelentésben, amelyet az Európai Parlament jelenleg vitat az ügynökség létrehozásának részleteivel kapcsolatban az EP polgárjogi, belügyi, és igazságügyi bizottságát képviselő Gál Kinga (Fidesz-MPSZ) előterjesztésére.
Sikeres módosító indítványok Románia ügyében 2005. 03. 30. Március 30-án délelőtt szavazta meg az Európai Parlament (EP) Külügyi Bizottsága az úgynevezett Románia-jelentéseket, amelyek ezáltal a Parlament plenáris ülése elé kerülhetnek. Az EP-nek beleegyezését kell adnia a csatlakozási szerződés aláírásához, amelyre valószínűleg április végén kerül sor.
Kisebbségügyi bizottság alakult az Európai Parlamentben 2004. 12. 08. Tabajdi Csaba (MSZP) társelnökletével és Gál Kinga (Fidesz) alelnökletével kisebbségügyi frakcióközi csoport alakult az Európai Parlamentben - jelentették be szerdán Brüsszelben.
Kiállás és partnerkeresés az Európai Parlamentben 2004. 11. 04. A Fidesz európai parlamenti képviselői csütörtökön képviselői fórum keretében számoltak be a magyar érdekek európai érvényesítésének eddigi eredményeiről és az Európai Parlamentben végzett munka tapasztalatairól.
Magyar siker és szégyen az Európai Parlamentben 2004. 09. 17. Szájer József és Barsiné Pataky Etelka péntek délután beszámolt a Szövetségnek az Európai Parlamentben végzett munkájáról így - többek között a vajdasági magyarokat ért támadásokkal kapcsolatos határozatról is.
Az Európai Parlament határozata Szerbiáról 2004. 09. 16. A Határozat a vajdasági magyarokat ért atrocitások kivizsgálására, és a politikai légkör stabilizálásra szólitja fel Szerbia-Montenegrót.
Felszólalás az Európai Parlamentben a vajdasági magyarok bántalmazása kapcsán 2004. 09. 16. Az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését érintő ügyekről szóló vita keretében