Gál Kinga az Ujgur Világkongresszus képviselőjét fogadta 2010. 10. 13. Gál Kinga képviselőasszony 2010. október 12-én brüsszeli irodájában fogadta Tohti Mehmetet, az Ujgur Világkongresszus brüsszeli különleges képviselőjét.
Quo Vadis Europa? – Határközi Állampolgári Fórum Nyitrán 2010. 10. 12. Az Európai Parlament Budapesti és Szlovákiai Tájékoztatási Irodája 2010. október 8-án határközi állampolgári fórumot rendezett Nyitrán. A szlovák-magyar fórum célja az volt, hogy az érdeklődők a meghívott európai parlamenti képviselőkkel és szakértőkkel párbeszédet folytathassanak a Lisszaboni Szerződés következményeiről, az Európai Uniót érintő változásokról, valamint az új európai uniós intézményről, az Európai Polgári Kezdeményezésről. A rendezvényen részt vett Gál Kinga képviselőasszony a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegáció képviseletében.
Uniós vízummentesség – Európai perspektíva a nyugat-balkáni országoknak 2010. 10. 07. Az uniós menetrendnek megfelelően a közeljövőben immáron ténylegesen elérhetővé válhat az európai uniós vízummentesség Albánia, valamint Bosznia-Hercegovina számára is. A régió országai közül így már csak egyedül Koszovó esetében szükséges a vízumdialógus elindítása, a vízumkönnyítési rezsimre való felkészülés. A vízumliberalizáció jelentősége, hogy nemcsak az európai integráció perspektíváját vetíti előre a nyugat-balkáni országok számára, hanem a megbékélést is elősegíti a régióban.
Kisebbségi Keretegyezményről tárgyaltak Strasbourgban 2010. 09. 23. A Gál Kinga által vezetett Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport szokásos plenáris heti ülésén a Kisebbségi Keretegyezmény Tanácsadó Bizottságának elnökét, Rainer Hofmannt fogadta. A professzorral való eszmecserében a két intézmény közötti együttműködés lehetőségei is felmerültek.
Vita a kongói emberjogi helyzetről 2010. 09. 22. A Kongói Demokratikus Köztársaságban az elmúlt hónapokban többszörösére növekedett a nők és gyermekek ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, annak ellenére, hogy az ENSZ felügyeli a területet. Gál Kinga ezért fontosnak tartotta az EP plenáris ülésén felszólalni az erőszak megfékezése érdekében.
Huber Matos kubai forradalmárral találkozott Gál Kinga 2010. 09. 15. Gál Kinga képviselőasszony 2010. szeptember 15-én fogadta irodájában Huber Matost, az egykori kubai forradalmárt. Azon héten több, jelenleg kényszerszáműzetésben élő kubai politikai fogoly látogatott az Európai Parlamentbe.
Zöldjelzés a Külügyi Szolgálatnak 2010. 07. 08. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) felállításáról szóló első olyan jelentést, mely az európai intézmények közötti megegyezés alapján született. Az Európai Unió új diplomáciai testületének kialakítása körüli vita a Lisszaboni Szerződés tavaly decemberi hatálybalépése óta húzódott a Parlament, a Bizottság, a Tanács és Catherine Ashton Külügyi Főképviselő között. Gál Kinga és Schöpflin György európai parlamenti képviselők (Fidesz) szerint Magyarországnak is elemi érdeke, hogy az Európai Külügyi Szolgálat még az idén ténylegesen megkezdje működését.
Korlátozzák a nemzeti kisebbségi nyelvű televíziós közvetítést 2010. 07. 08. Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz) által vezetett Kisebbségi Munkacsoport eheti rendhagyó ülésének napirendjén a nemzeti kisebbségek nyelvén történő televíziós sugárzás korlátozásának kérdése is szerepelt. A labdarúgó világbajnokság közvetítése kapcsán felmerült probléma nemcsak az erdélyi magyarság körében, de még a példaértékűnek tartott dél-tiroli autonómia területén is gondot okoz.
Feláll az Európai Külügyi Szolgálat 2010. 07. 08. Gál Kinga néppárti képviselő az Európai Külügyi Szolgálat létrehozása kapcsán rendezett plenáris vitában szólalt fel Tóásó Előd ügye kapcsán: "Az emberi jogok védelme olyan fajsúlyos kérdés, amelyet az Európai Külügyi Szolgálat struktúrájának kialakításakor és tartalommal való megtöltésekor különösen hangsúlyozni kell. A szervezet felépítésekor az ún. 'emberi jogi mainstreaming' elvét szükséges alkalmazni" - fogalmazott Gál Kinga. Az EP-képviselő szerint mindez konkrét lépéseket is jelenthet, mivel az EKSZ esetleg segítséget tudna nyújtani az emberi jogaiktól megfosztott uniós állampolgárok ügyében való eljárásban is, így például Tóásó Előd bolíviai ügyében.