"Az Unió vonatkozásában gyakorlatilag nincs idebent és odakint. Attól kezdve nincs, hogy én egy európai parlamenti képviselő vagyok, akit a magyar emberek választottak, azért, hogy a magyar érdekeket képviseljem odakint, és a kinti dolgokat mondjam el itthon. Egyfajta kapocs legyek." (Részlet a Kulcsidő című könyvből, amelyben Csűrös Csilla beszélget Gál Kingával)
2009-ben a Fidesz jelöltjeként immár második alkalommal lettem Európai Parlamenti képviselő, így tagja az Európai Néppárt magyar delegációjának. A delegáció tagjaként továbbra is elsősorban az állampolgári jogok, és a bel- és igazságügy, valamint a külügyek területén tevékenykedtem. Munkám elsősorban a Magyarország elleni támadások, csúsztatások hárítására kellett összpontosuljon, rögtön azt követően, hogy 2010-ben a Fidesz kétharmados győzelmet ért el. E mellett prioritás maradt mindvégig a magyar nemzetpolitika és a határokon túl élő magyar közösségek jogainak megjelenítése és érvényesítése. Mindezen feladatok összetettek, és sokszor arra is kényszerítik az embert, hogy az árral szemben ússzon. Hiszen a nemzeti közösségi jogok érvényesítéséért elenyészően kevesen állnak ki következetesen, noha az Európai Unió lakosságának közel 10%-a él nemzeti kisebbségi vagy regionális nyelvi közösség tagjaként. A kihívó feladatokhoz azonban jó eszközöket kaptam: tagságot azokban a parlamenti bizottságokban, ahol ezek a kérdések felmerülhettek. 2009-ben ismét alelnöke lettem az Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak, amelyik az Unión belüli emberi és szabadságjogokkal, illetve kisebbségi jogokkal foglalkozik. Tagja voltam az Emberjogi Albizottságnak, és póttagja a Külügyi Bizottságnak, ahova pedig az Unión kívüli emberi és kisebbségi jogok érvényesítése tartozik. Végül 2004 és 2009 között alelnökként, 2009-től – a parlamenti szokásjog értelmében – két és fél évig elnökként vezettem a Kisebbségi Munkacsoportot, majd a ciklus második felében újra alelnökként vettem részt ennek a munkacsoportnak a munkájában.
Mégis az öt év munkájával összefüggésben azt a dossziét emelném ki különösen, amelyik a mandátum legvégén került hozzám, állatorvosi lóként hordozva a parlamenti politikai és jogalkotási munka legjellegzetesebb jegyeit, és amelyik konkrét, kézzelfogható siker egész Magyarország számára: az uniós Rendőrakadémia (CEPOL) székhelye Budapestre kerül immár végérvényesen. Az Európai Rendőrakadémia a közösségi bel-és igazságügy területének egyik kiemelkedően fontos intézménye, alapvető feladata, hogy vezető beosztású rendőrtisztelt képzését végző tagországi oktatási intézmények között együttműködési hálózatot teremtsen, továbbá ösztönözze a határon átnyúló bűnüldözési együttműködést. A Rendőrakadémia Bramshillben, az Egyesült Királyságban székelt, ahonnan 2014 szeptemberéig el kell költöznie. Az új székhely megszerzésére a magyar kormány által ősszel benyújtott budapesti pályázat megérdemelten vívta ki már 2013 októberében a Tanács egyhangú támogatását. Ez a tanácsi jogalkotási kezdeményezés az Európai Parlament jóváhagyásával és együttdöntésével válhatott valóra, így európai parlamenti jelentés is kellett készüljön az ügyben. Ennek a magyar szempontból fontos ügynek lettem jelentéstevője 2013 decemberében. Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi szakbizottsága február végén nagy többséggel fogadta el jelentésemet Rendőrakadémia Budapestre történő helyezéséről. Ez a döntés azért volt fontos állomás az elhúzódó politikai küzdelemben, mert jelentős volt az intézményt az Európai Rendőrségi Hivatallal (EUROPOL) összevonni akarók tábora, illetve azoké, akik az intézményt Hágába költöztették volna. Ezt a vonalat képviselte mindvégig az Európai Bizottsági is. Így kemény intézményi küzdelmet folytattunk a hónapok során. A sikeres szakbizottsági szavazást követően zökkenőmentes egyeztetési tárgyalásokat sikerült lefolytatnom március elején a Tanáccsal. Így a Parlament utolsó, áprilisi plenáris ülése kellett véglegesítse a székhely kérdését. Az elért siker egész Magyarország sikere. Hiszem, hogy nem csak Budapest lesz gazdagabb egy uniós ügynökséggel a jövőben, hanem a Rendőrakadémia is nyer a székesfővárosunkban rejlő adottságokkal, lehetőségekkel.
Hogy sikerült-e magyar emberek érdekei mellett az uniós szinten hatékonyan kiállni – erre igennel válaszolnék. Illetve arra is igen a válasz, hogy sikerült-e befolyásolni a képet, amit Európa a magyar nemzeti közösségek létéről, problémairól és azok megoldásairól lát. Mert szeretjük hazánkat, azért kell erősítsük Európát. Egyik tagállamban sem láthatták direktebb módon az emberek, hogy fontos a hatékony érdekérvényesítés Brüsszelben és Strasbourgban, és hogy nem mindegy kik képviselnek minket. A magyar emberek 2009 után első kézből láthatták, hogy érdemes részt venni az európai parlamenti választásokon, hogy Magyarországnak a nemzeti érdekek mentén kiálló képviselőik legyenek.
Megjelent a Közszolgálat Magazin 2014. májusi számában.