Rendezvények

Az összetartozás Európája – a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Konferenciája

Az összetartozás Európája – a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség Konferenciája

2009. 04. 17.

A képviselő asszony beszédét az alábbiakban olvashatják:

"Én más oldalról szeretném megközelíteni ezt a kérdését, ezt az ’összetartozás Európáját’ és az összetartozó magyar nemzet kérdését. Mint az előttem szólók, jogos felvetéseket hallottunk és igaz felvetéseket – ha ezeket mind végiggondoltuk, akkor elbizonytalanodtunk, hogy hogyan tovább.

 Nos, én szeretnék változtatni ezen! Ha nem látnánk, hogy lehet tovább, és hogy a tovább az pozitív, akkor nem lehetne csinálni, akkor nem érezném azt az erőt – amikor szemben van egy egész politikai csoport, egy egész politikai frakció, mondjuk, mint az erdélyi autonómia kérdésében, vagy szemben van egy egész Bel- és Igazságügyi Bizottság a Beneš kérdésben – hogy lehet, hogy leszavaznak, lehet, hogy ideig-óráig alul maradok, de ami elhangzott, amit elmondtam, annak értelme van, és az előrébb viszi a kérdést a megoldás felé.

 Ezért engedjék meg, hogy vágjak a közepébe. Nekünk a legfontosabb feladatunk most Európában, nekem, mint európai parlamenti képviselőjelöltnek, úgy érzem, az a legfontosabb feladatom az elkövetkező öt évre, hogy kimondjam azt, amit eddig is tettem, és egyre hangosabban mondjam ki, hogy igenis van magyar kérdés Európában! Ki kell mondanunk, és meg kell értetnünk Európával, szomszédainkkal, de legelőször és leginkább önmagunkkal, hogy kül- és uniós politikánk egyik legkomolyabb kérdése, nemzetpolitikai kérdés az összetartozó magyar közösségek kérdése. Ez része mindannak, ahogy magunkat látjuk itt ma Magyarországon, része, hogy hogyan viszonyulunk a határon túl rekedt magyar közösségeinkhez, hogy hogyan viseljük a felelősséget irántuk, hogyan fogalmazzuk ezt meg a mindennapokban.

 Meg kell értetnünk Európával, meg kell értetnünk szomszédainkkal és önmagunkkal, hogy ez egy nagyon érhető, nagyon logikus, és nagyon emberi kérdés, hogy nekünk van, még mindig van magyar kérdésünk.

 Azt kell elfogadtatnunk, az kell láttatnunk és megértetnünk Európával, hogy sajátos helyzetű magyar közösségek összességéről beszélünk; hogy ez nem elmosható, összemosható az európai általános kisebbségvédelemmel; hogy ez nem ugyanaz, mint az európai bevándorló kisebbségek jogainak gyakorlása; hogy ez nem írható le pusztán a diszkrimináció-mentesség kérdésével. Hanem van egy sajátos, egyedi, meg nem oldott magyar kérdés, amit évtizedek óta befagyasztottak, ki nem beszéltek, és ezért orvosolni és kezelni sem tudtak.

Ezek nem kezelhetők általános kisebbségvédelmi eszközökkel. Ezért én nem félek akkor, amikor az Európai Parlament egy olyan határozatot hoz az általános kisebbségvédelem területén, ami nem érinti a mi sajátos problémáinkat. Mert ha minket ebbe a nagy általános maszlagba tennének bele, akkor mi soha nem jutnánk el a megoldáshoz. Nekünk az az érdekünk, hogy ezeket a kérdéseket külön kezeljék, kivegyék a nagy általános kérdéskörből, és láttassuk, látszódjon, hogy igenis vannak egyedi megoldások, és hogy az Unió egy alkalmas terep arra, egy alkalmas keret arra, hogy ezeket az egyedi megoldásokat kezelni tudja.

 Nem az Unió fogja megoldani a határon túli magyar közösségek kérdését. Nem az Unió fogja megoldani a magyar összefogás és összetartozás kérdését. De az uniós tagságunk ezt az egész kérdéskört egy teljesen új, más dimenzióba helyezte, és nekünk ezt kell kiaknáznunk nap, mint nap. Olyan alapelveket ad az Unió, amelyekre- ha következetesek vagyunk- építkezünk, amiket  ha számon kérünk, akkor eljuthatunk azokig a pontokig, amelyeket most sérelmezünk, amelyek most bántanak, vagy amelyek iránt most még távolinak látszó követeléseink vannak.

 Ilyen alapelveknek – említette itt már Bauer Edit az önkormányzatiság kérdését, azt, hogy választott testületek dönthetnek saját sorsukról, a szubszidiaritás kérdését, ami olyan idegen szónak hangzik, de azt jelenti, hogy a döntéseket ott kell meghozni, ahol a problémák keletkeznek. Ha lefordítjuk: az egyén és közösség ura lehessen helyzetének.

Ha mindezt összerakjuk a nagy általános diszkrimináció tilalmával, azzal, ami most elindult az Európai Unióban, hogy a hátrányt leküzdő pozitív intézkedések megengedhetők, akkor rögtön elkezdhetünk építkezni a határon túli közösségeink számára.

 Hiszen ezekből az alapelvekből levezethetők az autonómiaformák (amelyekről Tőkés László és Bauer Edit előttem már szólt). Az autonómiaformák, amelyek, hangsúlyoznám, nem céljai, de eszközei egy-egy közösségnek, amelyben a cél a gyarapodás, a jövőkép biztosítása az elkövetkező generációknak. Ennek egyik eszköze a különböző autonómia-formák.

 Mindaz, ami most itt délután elhangzott, továbbá Tőkés László, Bauer Edit és Schmitt Pál, mint listavezetők szimbolikus jelenléte azt mutatja, hogy az Unió egy másik dimenzióba helyezte ezeket a kérdéseket, akár öntudatlanul, akár akaratlanul, de mi éljünk ezzel a dimenzióval igenis tudatosan, és használjuk ezeket arra a célra, ami nekünk az egyik legfontosabb célunk.

 Az a kérdés, amely megoldhatatlannak és kezelhetetlennek látszott a magyarság számára a XX. század eleje óta, azt ebben az európai dimenzióban gyakorlati és szimbolikus határnélküliséggel átfogalmazhatónak látjuk, ha nem is direkt megoldandónak az Európai Unió részéről, de kezelhetőnek, mert máshova kerülnek a súlypontok, és végre el lehet indulni a megoldások irányába.

 A trianoni sebre gyógyírt hozhat részben Schengen határnélkülisége, a szabad munkavállalás, a szabad befektetés, a szabad gazdasági együttműködés, a határmenti együttműködés. Azt mondtuk eddig, hogy itt az ideje: összenőjön mindaz, ami összetartozik. Én feljebb teszem a mércét: tegyük szétbogozhatatlanná azt, ami kezd végre összebogozódni.

 Az Unió hozza egy másik dimenzióját is a kérdéseknek – amely segíthet nemzetpolitikai érdekérvényesítésünknek is. Hozza nekünk a jog uralmának értéket, amit még tanulnunk kell, hogy a jog révén működő igazságszolgáltatással az egyének és általuk a közösségek eljuthatnak végre igazukhoz; hogy lehetnek sikeres tulajdonjogi perek Erdélyben, hogy a jog uralma révén megoldódhat a Benes dekrétumok által még ma is fennálló tarthatatlan jogi diszkrimináció; hogy a jogállamiság létét a mindennapokban megérezhetjük. Hiszen ezért nem érti Európa szerencsésebb felén élő társunk, vagy kollégánk, hogy nekünk mi a problémánk. Ha egyszer vannak bíróságok, ha van igazságszolgáltatás, ha a jogállamiság létező, mindennapokban élő fogalom, akkor miért nem tudjuk érdekeinket, miért nem tudjuk igazunkat a jog által, jog révén elérni, érvényesíteni, és így vezetni győzelemre mindazt, amiben igazunk van? Nos ez az, amit még tanulnunk kell, és ebben gyakorlata, elvei és joga révén mindenképpen segíthet nekünk az Unió.

 Az Unió hozza a kisközösségek, kis- és nagyobb régiók megbecsülésénekértékét is. Megtaníthat minket arra, hogy milyen erősek a közösségek helyi szinten, hogy milyen erős a véleményformálás – a kistelepülések, a közösségi intézmények részvétele a helyi döntéshozatalban, valahol arra taníthatnak meg minket, hogy önmagunk urai legyünk – minél inkább, és minél előbb, hogy aktívan vegyünk részt saját életünk alakításában. Ez az, amire imént már reflektáltam, az önkormányzatiság és a szubszidiaritás kérdésével, és valahol erre cseng ki az autonómia kérdése is.

 Változásra van szükség mindenben itthon és határon túli kapcsolatainkat illetően.Tudatos változtatásra, és európai szinten egyértelmű változtatásra.

 Érthetővé kell tenni problémáinkat, hogy kikről is beszélünk, és miért fáj nekünk, amikor ezekről a közösségekről beszélünk, és hogy honnan erednek gondjaink, mert nem tudják az emberek, nem rosszindulatúak az emberek, de nem tudják, nem ismerik. Évtizedes hallgatást kell nekünk áttörni most. Ami olyan, mint egy kemény fal.

 Aztán értelmezhetővé tenni céljainkat, hogy a megmaradás pusztán már nem elég, a cél a gyarapodása ezeknek a közösségeknek, az, hogy következő generációk is vállalják ezt a közösségi formát, az, hogy jövőképet tudjunk nekik adni, és ehhez az egyedüli lehetséges eszköz, amelyet ma látunk, amely ma megoldásként mutatkozik, az az autonómia, legyen az területi autonómia, vagy/és a kettős állampolgárság.

 Évtizedes hiányt kell pótolni, ahogy említettem, ismerethiányt, a valóság ismeretének a hiányát, mert ameddig mi hallgattunk ezekről a kérdésekről, addig működött a szomszédos propaganda, tehát a táblát már teleírták. Ezért nehéz nekünk azt újraírni. Sokkal nehezebb, mint egy üres táblára felvésni céljainkat. De kibeszélni és kimondani sérelmeinket, azt megtehetjük. Csak az a probléma, és azt látom, hogy leginkább itthon kéne elkezdeni a kibeszélést, a múlt kibeszélését, mert ez valahol nem történt meg. Ezért manipulálható a mai magyarországi magyar társadalom.

 A másik felvetés a hitelesség, legitimitás kérdése. Ezért fontos a mai konferencia, ezért jelképes üzenet ez. Ne beszéljünk úgy a határon túli magyar közösségekről vagy nemzetpolitikáról, hogy kimaradjanak belőle a határon túli magyarok közösségeink képviselői. Hiszen elsősorban az ő lehetőségük, az ő feladatuk a problémák, problémáik felvetése. Akkor vagyunk hitelesek Európában, ha hagyjuk, hogy ők vessék fel – ez kötelesség és felelősség is az ő részükről. De nekünk ott kell állni mindenkor, minden pillanatban rásegítőként, támogatóként, rákapcsolódóként; és szükség esetén, de csak akkor, átvállaló politikára van szükségünk. Amikor Bauer Edit nem mondhatja el azt, amit el kell mondani, akkor legyünk ott mellette, és mondjuk el helyette, még akkor is, ha ezért kemény vitákkal megyünk szembe.

 A nemzetpolitikai változtatás harmadik dimenziója, hogy megfoghatóvá, és konkréttá kell tennünk, hogy miben látjuk mi a megoldást, le kell bontanunk ezeket európai szakpolitikákra és ezek nagyon könnyen megtehetők. Ha konkrétumokról beszélünk, ha konkrét fejlesztésekről, ha konkrét projektekről, ha regionális fejlesztésekről beszélünk, ha eredetvédett termékek megjelenítéséről Székelyföld esetében, ha közlekedéspolitikáról beszélünk, vasút- vagy közútfejlesztésről, infrastrukturális fejlesztésekről, tudománypolitikáról, versenyképes tudásról – lásd határon túli magyar egyetemek, legyen az a Sapientia vagy a Selye – akkor megfoghatóvá tettük a közös nagy célt, lefordítottuk, értelmezhetővé tettük és hitelesen tudtuk azt felvetni.

 Itt térnék ki a nevelés kérdésére. Kulcskérdésnek látom, hogy mit tudunk tenni az elkövetkező időben az oktatás és nevelés területén.

Ez lesz a legnagyobb, legnehezebb feladat, ha végre lesznek szabad választások és lesz új magyar kormány. Mert ott történik ma a legnagyobb bűntény. Ugyanis a gyermekeink hitét és hozzáállását veszítik el abban, hogy vannak közös értékeink, és hogy ezeket a közös értékeket vállalni kell, merni kell vállalni, és hogy érték a közösség, érték a magyarság. Ezen kell nekünk változtatni. Ez hat, kihat. Példákat látunk erre Erdélyben és Felvidéken is.

 Európa akkor és csak akkor erősítheti érdekérvényesítő képességünket, ha elég erősek vagyunk érdekeinket megfogalmazni, problémáinkat kimondani. Akkor erősít minket, ha erősek vagyunk ahhoz, hogy felmutassuk, nekünk mi az érték, nekünk mi a prioritás, hol és miben akarunk a magunk urai lenni. Mindegyik nemzet megteszi ezt az Európai Unióban.

 Erős Európát szeretnénk, amelyik ugye erősíti érdekérvényesítő képességünket. De erős Európa csak akkor működhet, ha mi erősek vagyunk, erős az államunk, és akkor lesz erős az államunk, ha mi: az egyének és közösségek erősek vagyunk.

 De Isten őrizzen minket egy olyan Európától, amely úgy lesz erős, hogy annak mi vagyunk a leggyengébb láncszeme. Lesz erős Európa, de ha az nem úgy fog kinézni, hogy ahhoz nem tudjuk hozzátenni a magunk céljait, magunk értékeit, a számunkra fontos prioritásokat, akkor megnézhetjük azt, hogy az az erős Európa hogyan fog vissza-, és ellenünk fordulni. Ezért nekünk minél hamarabb erőseknek kell lennünk abban, hogy fel tudjuk mutatni a magunk erejét.

 Ahogy itt ma elhangzott többször, Európa olyanná lesz, mint amilyenné mi magunk, egyénként, családként, közösségként és nemzetként alakítjuk.

 Egy feladat vár ránk, mindannyiunkra, akik a politikába kerültünk, felelősség azokra, akik a civil világban maradtak, szintén lehetőség és felelősség, az pedig az, hogy amit valahol az üzenőfalon valamikor őseink írtak tele határon innen vagy éppen Kolozsvártól Pozsonyig, az hogy vállalnunk szabad, és vállalnunk kell, hogy magyarok vagyunk, merjünk felelősséget vállalni egymásért, igazunkért, hazánkért, merjünk hinni a jövőben!

 Ehhez a lehetőség most sokkal inkább adott, mint bármikor, pontosan az Európai Uniós tagságunk miatt. A mi, Erdély, Felvidék Európai Uniós tagsága, a Vajdaság közelegő csatlakozása miatt, és a különleges kapcsolat révén, amit remélhetőleg erősíteni tudunk Kárpátaljával!

 Van lehetőség! De kötelességünk és felelősségünk is most a leginkább figyelmeztető, hogy közös Európánk olyanná váljon, úgy erősödjön, hogy abban mi is erősödni tudjunk. Ez kötelességünk gyermekeinkért, szülessenek bárhova, Galántára vagy Csíkkozmásra, az én négy kicsi fiam jövőjéért is!

 Köszönöm, hogy meghallgattak!"