2021. 10. 19.
Nemzeti kisebbségek identitása a sokszínű társadalmakban: Európai perspektívák címmel kerül sor az Európa Tanács magyar elnöksége által szervezett kisebbségvédelmi konferenciasorozat záró eseményére ma Strasbourgban. Gál Kinga, az Fidesz európai parlamenti delegációjának elnöke a konferencián bemutatta az EP Kisebbségi Munkacsoportjának működését, valamint annak lehetőségeit, hogy a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek hangját hogyan lehet becsatornázni az Európa Jövőjéről szóló konferenciába.
Gál Kinga az Európa Tanács magyar elnöksége által szervezett kisebbségvédelmi zárókonferencián tartott előadásában elmondta: „2004 óta töltök be vezetői tisztséget az EP Kisebbségi Munkacsoportjában, ahol megjeleníthetjük úgy a magyar, mint más európai hagyományos nyelvi és nemzeti kisebbségek legfontosabb ügyeit és problémáit. Ez az a fórum, ahol ezen kisebbségi közösségek képviselői személyesen beszélhetnek a legaktuálisabb kérdésekről és kihívásokról.” A képviselő szerint – ahogy azt az elmúlt években az Európai Bizottsághoz intézett számos formális kérdése is bizonyítja -, ezeket a közösségeket az élet szinte minden területén érinti diszkrimináció, legyen szó oktatásról, nyelvhasználatról vagy gyűlöletbeszédről. Ennek ellenére „az Európai Bizottság magatartása mindig nagyon tartózkodó, sőt elutasító az őshonos kisebbségek kérdéskörét illetően. Kettős mércét alkalmazva cinikus módon kompetenciahiányra, a szubszidiaritás elvére hivatkoznak, miközben folyamatosan ássa alá a tagállamok szuverenitását, és lényeges tagállami hatásköröket igyekszik felülírni, ha a politikai érdek éppen azt kívánja.”
Gál Kinga az Európa Jövőjéről szóló konferencia plenáris ülésének tagjaként hangot kíván adni annak, hogy ebbe a közös gondolkodásba is becsatornázódjon a hagyományos nyelvi és nemzeti kisebbségi közösségek hangja, ezen közösségek érdekeinek hatékony megjelenítése. „Itt az ideje, hogy végre áttörjük a Bizottság ellenállásának falát, és legyen nyitottság a valós esélyegyenlőség megvalósítása irányába konkrét jogszabályok által. Az Európa jövőjéről szóló konferencia meghirdetett célja az, hogy az emberek Európa-szerte megosszák egymással elképzeléseiket a közös jövőnkről, és részt vegyenek annak alakításában. Amennyiben ezt valóban meg szeretnék valósítani a gyakorlatban is, akkor elengedhetetlen, hogy meghallják annak a több mint 50 millió európai polgárnak a hangját, akik valamilyen hagyományos nemzeti vagy nyelvi közösséghez tartoznak. Másképp a Bizottság végleg hitelét fogja veszteni e közösségek szemében” – hangsúlyozta a képviselő.