Nemzeti érdekérvényesítés

Átadták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) budapesti székhelyét – Gál Kinga sajtóközleménye

Átadták az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) budapesti székhelyét – Gál Kinga sajtóközleménye

2014. 11. 06.

A CEPOL Ó utcai épületének ünnepélyes átadását a CEPOL jövőjéről szóló konferencia követte. A nemzetközi eseményen az Európai Parlamentet Gál Kinga képviselte, aki a CEPOL székhelyéről szóló jelentés felelőse volt. A néppárti politikus rámutatott, hogy a Rendőrakadémia Budapestre költözése nagyszerű lehetőség Magyarország számára, de az ide vezető út nem volt akadálymentes. "Egyfelől el kellett fogadtatni a Parlamenttel, hogy van létjogosultsága az önálló Rendőrakadémiának, és az nem összevonható a Hágában működő Rendőri Hivatallal, az EUROPOL-lal. Másfelől pedig többséget kellett találni a Parlamentben az Akadémia Budapestre költöztetése mellett, hiszen egyértelműen Budapesté volt a legjobb pályázat. Úgy gondolom, hogy mind a két irányban sikeresnek bizonyult a munkánk, hiszen a mai nap igazolja: van létjogosultsága, van jövője az önálló rendőrképzésnek az Unión belül, a közösségi intézmények erdejében. Budapest pedig jó és gondos gazdája lesz ennek a fontos közösségi intézménynek" – hívta fel a figyelmet Gál Kinga.

 A fideszes EP-képviselő hangsúlyozta: "Érdemes volt európai parlamenti jelentéstevőként küzdeni az ügyért, hiszen nem csak Budapest lesz gazdagabb egy uniós ügynökséggel a jövőben, hanem a Rendőrakadémia is nyer a fővárosunkban rejlő adottságokkal, lehetőségekkel".