Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügy (2004-2019)

A Szabadság Kör Nyilatkozata a schengeni térség kirejesztéséről

A Szabadság Kör Nyilatkozata a schengeni térség kirejesztéséről

2007. 12. 20.

A szabadság ezen európai vívmányát terjesztjük most ki tízmillió magyar állampolgárra és több százezer határainkon túl, Szlovákiában és Szlovéniában élő magyarra. A Szabadság Kör vallja, hogy ez minden magyar állampolgár közös tette: mi magyarok és európaiak közösen hoztuk létre, büszkék vagyunk rá.

A magyar állampolgárokat sok évtizeden keresztül vasfüggöny választotta el saját természetes európai környezetüktől, mely lehetetlenné tette a szabadság gyakorlását Európában. A schengeni térség kiterjesztésével e vasfüggöny utolsó maradványait számoljuk fel. Nem feledhetjük ugyanakkor, hogy több millió magyar továbbra is kívül reked a szabadság zónáján.

A Szabadság Kör emlékeztet továbbá arra, hogy a legutóbbi nemzeti ünnepünkön zárt körben megtartott kormányfői beszéd miatt a magyar polgárok szabad mozgásának joga, mint alapvető szabadságjog súlyos sérelmet szenvedett. Ma saját országunkban következmények nélkül megakadályozhatnak bennünket abban, hogy szabadon mozogjunk, míg Európában már kötöttségek nélkül utazunk.     

Közelmúltunk szabadság nélküli volt. E történelmi esemény is emlékeztessen minket arra, hogy soha ne hagyjuk, hogy a szabadságunkat elvegyék tőlünk.       

A Szabadság Kör civil személyek, közéleti személyiségek, politikusok kötöttségektől mentes tömörülése, amely a szabadságjogokat Magyarországon ért támadásokra való tekintettel, a szabadságjogok következetes, megalkuvás nélküli politikai képviseletét tűzte zászlajára.

Kelt, Budapest, 2007. december 20.
 

Balog Zoltán (teológus, politikus)
Borókai Gábor (újságíró)
Elek István (közíró)
Gál Kinga (jogász, politikus)
Gulyás Gergely (jogász)
Győri Enikő (volt nagykövet, tanácsadó)
Gyürk András (politikus)
Hammerstein Judit (tanácsadó)
Hankiss Ágnes (író, pszichológus)
Hegedűs Zsuzsa (szociológus)
Hidvéghi Balázs (politikai tanácsadó) Holbok Sándor (jogász)
Kerezsdi Loránd (politikai tanácsadó)
Manchin Róbert (alpolgármester)
Őry Csaba (jogász, politikus)
Panyi Miklós (joghallgató)
Pap Csaba (joghallgató)
Prőhle Gergely (liberális Fridrich Naumann Alapítvány volt magyarországi vezetője, tanácsadó)
Segesdi János (alpolgármester)
Szájer József (jogász, politikus)
T. Mészáros András (polgármester)
Torda Eszter (jogász, tanácsadó)