Külpolitika

A dalai láma látogatása az EP-ben

A dalai láma látogatása az EP-ben

2008. 12. 11.

Az Európai Parlament elnöke, Hans-Gert Pöttering köszöntötte a dalai lámát, és elmondta, a zsidó, az iszlám és a keresztény vallás képviselőit követően most a buddhizmus jeles képviselője is tiszteletét teszi a parlamentben.

„Kínával való kapcsolatainkban kötelességünk, hogy őszintén és nyíltan a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és a véleményszabadság értékei mellett foglaljunk állást” – fogalmazott az EP-elnök.

A dalai láma felszólalásában beszélt két legfontosabb elkötelezettségéről: az emberi értékek hangsúlyozásáról, valamint a vallások közötti egyetértés és béke elősegítéséről. „Az emberi értékek azok, amelyek boldoggá teszik az egyén, a család és a közösség életét” – mondta -, „a mai időkben viszont úgy tűnik, nem szentelünk elegendő figyelmet ezeknek a belső értékeknek”. Ehelyett túl sok hangsúlyt fektet a társadalom a materiális javakra és a stressz, a gyanakvás, a törtetés és a kapzsiság a jellemző – tette hozzá.
 
A láma fontos értékként emelte ki a melegszívűséget, amely véleménye szerint főleg a nők erénye. Szavai szerint örömmel töltötte el, hogy az Európai Parlament soraiban sok női képviselő található.

A dalai láma beszéde második részét Tibet kérdésének és jövőjének szentelte. Elmondta, a tibetiek célja a Kínán belüli békés autonómia, a gazdasági élet modernizálása, az emberek alapvető jogainak biztosítása, és nem a kínai hatóságok által feltételezett elszakadás. „Teljes mértékben lemondunk az erőszakról és nem akarunk teljes függetlenséget” – fogalmazott.
 
A láma szerint az általa választott erőszakmentes út Kína számára is a legkedvezőbb lenne, hiszen „az általános harmónia és egység csak a kölcsönös bizalmon és tiszteleten keresztül érhető el”.

A Gál Kingával és Tőkés Lászlóval folytatott személyes megbeszéléseken is az autonómia kérdés volt a kiemelt téma, különös tekintettel a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar kisebbségek helyzetére.