Rendezvények

A bécsi Európai Alapjogi Ügynökség megnyitója

A bécsi Európai Alapjogi Ügynökség megnyitója

2007. 03. 02.

A rendezvényen -többek között részt vett és beszédet mondott José Manuel Barosso az Európai Bizottság elnöke, valamint Alfred Gusenbauer Ausztria szövetségi kancellárja. Gál Kinga,(Fidesz-EPP-ED)európai parlamenti képviselő az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentéstevői minőségében, az Európai Parlament nevében, annak elnökét, Hans Gert Pötteringet helyettesítve szólalt fel a rendezvényen.

Gál Kinga beszédében kiemelte:

"Egy ilyen Ügynökség létrehozása bizonyítja azt, hogy az Európai intézmények kiemelt fontosságot tulajdonítanak az alapjogok védelmének és előmozdításának.

Ez az egyik oka annak, hogy az Európai Parlament miért támaszkodik az Ügynökségre, amely az alapjogokat érintő bármely kérdést elemezni képes.

Több fontos feladat áll előttünk. Lényeges döntéseknek kell még megszületniük, és ki kell mondanom, az Európai Parlament a tagállamoktól várja el, hogy rátermett jelölteket állítsanak mind a vezetőtanács (Management Board) tagjainak, mind pedig az igazgatói posztra".

Gál Kinga jelentéstevőként egyetértett azzal, hogy az újonnan létrehozott Ügynökségnek az Európai Unió alapjogi kultúra "fejlesztési központjává" kell válnia. A tagállamokban ezen a téren már működő hálózatok összetartójaként, segítőjeként  kell működnie.