Külpolitika

A Közel-Kelet békéje és stabilitása Európa biztonságának záloga

2022. 11. 23.

„Még soha nem volt ennyire szükségünk a Közel-Kelet államaival való szoros együttműködésre, hiszen a háború és az energiaszankciók következtében drasztikusan átalakul a globális nyersanyag-kereskedelem”- jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti delegációjának elnöke Strasbourgban, a Közel-Kelet térségének biztonsági helyzetével és stabilitásával foglalkozó jelentésről zajló európai parlamenti vita során. Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője szerint a térség országaival való kapcsolatainkat a kölcsönös érdekek és az egyenlőség mentén kell alakítanunk, nem megfeledkezve arról, hogy a szóban forgó országok mindegyikének megvannak a saját hagyományai, kultúrája, értékrendje.

Gál Kinga hangsúlyozta, a Közel-Kelet békéje és stabilitása Európa biztonságának záloga. Hozzátette: ezért is bírt kulcsjelentőséggel az Ábrahám-megállapodások megkötése, valamint üdvözlendő az izraeli választások eredménye is, amely stabil kormányzást garantál Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezetésével.

Gál Kinga felszólalásában kitért arra is, hogy a Közel-Kelet energetikában már globálisan is vezető szereppel bíró országai nemcsak az európai energiaválság megoldásában, hanem a megújuló energiaforrások terén is nélkülözhetetlen partnerek Európa számára. „A térségben egyre kiszolgáltatottabb helyzetben élő keresztény kisebbségek védelme nem lehet politikai alku tárgya, ezért segítenünk kell a régióban üldözött keresztényeket” – tette hozzá a képviselő.

Trócsányi László szerint Európa nem lehet közömbös azzal kapcsolatban, hogy mi történik a térségben. „A Közel-Kelet országaival való kapcsolatainkat a kölcsönös érdekek, a konstruktív együttműködés és az egyenlőség mentén kell alakítanunk. Mindeközben arról sem feledkezhetünk meg, hogy a szóban forgó országok mindegyikének megvannak a saját hagyományai, kultúrája, értékrendje: nekünk ezeket tiszteletben tartva, kellő óvatossággal kell eljárnunk. Az Európai Unió nem veheti fel az ideológiai köntösbe bújt tanár szerepét, ahogy ezt a jelentés számos ponton megteszi” – húzta alá a Fidesz EP-képviselője. Trócsányi László a térség egyik országával, Libanonnal kapcsolatban az uniós partnerek mielőbbi hatékony segítségét szorgalmazta. „A cédrusok országa sokat szenvedett, most rendkívül súlyos politikai és gazdasági válsággal szembesül. Nekünk kellő segítséget kell nyújtanunk, és diplomáciai eszközökkel is elő kell segítenünk az ország stabilitásának előmozdítását. Ez a Libanonban lévő menekültek saját országukba való hazatérése miatt is kulcsfontosságú” – fogalmazott.