Dicséret a magyar elnökség kitartó munkájáért

Pelczné Dr. Gáll Ildikó sajtóközleménye - Az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyekkel foglalkozó szakbizottsága (ECON) a mai napon zárt, majd nyílt ülésen is tárgyalta a gazdasági kormányzás megerősítését célzó hatos jogszabálycsomag utolsó előterjesztett változatát. Az EP-képviselők hozzászólásaikban elismeréssel szóltak a soros magyar elnökség színvonalas szakmai tevékenységéről, a dossziék pontos előkészítéséről, a tárgyalások irányításáról és a kompromisszumkeresésről. A bizottság tagjai kiemelték, hogy a magyar elnökség kitartó munkája nélkül nem tartanának itt a folyamatban.

Az együttdöntési eljárás igazi főpróbája volt ez a jogszabálycsomag. A megegyezés érdekében a Tanács és az Európai Parlament is számos engedményt tett azóta, hogy a magyar soros elnökség irányításával elkezdődött a tárgyalássorozat a jogszabályokról.

A mai ülésén a bizottság amellett foglalt állást, hogy magát a szövegtervezet sorsát és a jogalkotási procedúrát válasszák ketté. Így a szakbizottság alkalmat biztosított arra, hogy már első olvasatban megállapodás szülessen a csomagról azáltal, hogy a még nyitott kérdésben a Tanács június 23-24-i ülése olyan javaslatot terjeszt elő, amit az Európai Parlament már el tud fogadni. A javaslat előterjesztését követően így a júliusi plenáris ülésen már sor kerülhet a végszavazásra.

A szakbizottság mai döntése értelmében tehát az eheti plenáris ülésre bizottsági módosítók segítségével kerül be a végleges szöveg és egy külön módosító formájában az a szöveg, amely a fordított szavazást már a stabilitási és növekedési paktum prevenciós ágában bevezetné.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő kiemelte: a gazdasági kormányzás jogszabályainak mielőbbi elfogadása alapvető európai és magyar érdek. A magyar elnökség kiváló munkát végzett, teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. A képviselő szerint a csomag mielőbbi elfogadása megnyugtató jelzést küld a piacoknak és az átfogó uniós válságkezelés hitelességét is mutatja. "Fontos, hogy a jogalkotási folyamat a tagállamok együttes érdekét figyelembe véve a Parlamenttel közösen, zökkenőmentesen és eredményesen mielőbb befejeződjön" – emelte ki a fideszes képviselő.