Becsey Zsolt az európai repülőtéri illetékekről

Az Európai Parlament, a mai napon első olvasatban elfogadta az európai repülőtéri illetékekről készített jelentést. Becsey Zsolt, az Európai Néppárti Képviselőcsoport árnyék-jelentéstevője örömét fejezte ki, hogy sikerült kompromisszumot elérni ebben az új, együttes döntést kívánó dossziéban.

Az Európai Néppárti Képviselőcsoport úgy ítéli meg, hogy szükséges egy európai szabályozó keretet létrehozó irányelv, mivel a rendkívül eltérő nemzeti szabályozások és gyakorlatok veszélyeztetik a belső piac egységes működését. A Képviselőcsoport álláspontjának megfelelően, a Parlament úgy foglalt állást, hogy csak a legszükségesebb kérdésekben kell szabályozni az európai gyakorlatot. Ezért döntött úgy a Parlament – az Európai Bizottság által javasolt 1 milliós küszöbével szemben, – hogy csak az 5 millió évi utasforgalom fölötti repülőterek kerüljenek a szabályozás hatálya alá, valamint azok a légikikötők, amelyek a nemzeti forgalom legalább 15 százalékát elérik. Ezzel biztosítani lehetett, hogy csak a valóban nagy, monopolhelyzettel visszaélni tudó repterek, illetve a nemzeti „zászlóshajók” kerüljenek szabályozásra. Így minden tagállamban egységes szabályozás érvényesül.

Becsey Zsolt a jelentés kapcsán elmondta, a repülőtereknek világos eljárásban kell közölniük az illetékemelés szándékát, és a Néppárt álláspontjának megfelelően nem lehet az illeték tárgya a nem repülési célú költségek csoportja, mint például a biztonsági illeték, a kereskedelmi jövedelmek, sérült személyek utazási segítésének, a zaj- és környezetvédelmi intézkedéseknek a vélt költségei. Ezzel szigorúan kordában lehet tartani az illetékeket, és átláthatóvá válik a légitársaságok számára a költségképzés, és lehetővé válik a repterek közötti verseny megnyitása is. Ugyanakkor Becsey Zsolt eredménynek tartja azt is, hogy a légitársaságok sem helyezhetik túlságosan nyomás alá a repülőtereket, így szabályozott módon lehetséges a reptéri fejlesztés költségeinek fokozatos, nem hirtelen megjelenítése az illetékben.

Előrelépés, hogy minden tagállamban egységes szervezeti rendben jön létre egy szabályozó hatóság, amely nemcsak az irányelv életbe lépéséhez szükséges nemzeti szabályokat, hanem az esetleges légitársasági vagy reptér által benyújtott panaszt is kezeli az illetékek meghatározásakor. Ezt záros határidőn belül kell megtennie. Becsey Zsolt szerint a nagy frakciók egyetértésével kialakult közös álláspont alapján jó esély van arra, hogy a Parlament a tagállamokkal és a Bizottsággal együttműködve még az idén elfogadja második olvasatban ezt az iránymutatást adó jogszabályt.