Az EP kiáll a felzárkóztatásra szánt források mellett

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága a mai napon befejezte a 2014. évi uniós költségvetés módosítóiról szóló szavazását. A képviselők 2014-ben 136,3 milliárd eurót költenének a közösségi programokra. Ez az összeg a Tanács álláspontjához képest mintegy 1,3 milliárd euróval több és az Európai Bizottság eredeti javaslatát is meghaladja 213 millió euróval, melynek finanszírozására a Parlament az uniós rugalmassági eszközt mozgósítaná.

Surján László az EP kereszténydemokrata alelnöke szerint a Költségvetési Bizottság a még el nem fogadott új többéves pénzügyi keretterv szellemében döntött a 2014-es összegekről. Külön sikerként értékelte, hogy a képviselők a Tanácshoz képest 200 millió euróval többet adnának a felzárkóztatási programokra és 28 millió euróval emelnék a Magyarországon is sikeres iskolagyümölcs program kereteit, ugyanakkor az EP saját költségvetését a takarékosság jegyében 10 millió euróval csökkentenék. A szavazás eredményeként 2,5 millió euróval a Duna-stratégia is külön költségvetési soron jelenne meg 2014-ben.
 
A most elfogadott összegeket még az október végi plenáris ülésnek is meg kell erősítenie. Ezt követően hívják össze azt az egyeztető bizottságot, amely a Tanács és az Európai Parlament közös álláspontját hivatott kidolgozni.