Migráció

Újra urai kell legyünk saját külső határainknak

2018. 06. 13.

„Az Európai Unió folyamatosan az embercsempészek által kikényszerített helyzeteket és azok súlyos következményeit kezeli ahelyett, hogy érvényt szerezne akaratának, hiszen így az embercsempészek döntik el, ki jöhet Európába. Állítsuk meg az embercsempészetet a külső határok megerősítésével!” – nyilatkozta Gál Kinga fideszes EP-képviselő a humanitárius vészhelyzetekről és szolidaritásról szóló mai plenáris vita kapcsán.

 

„Mihamarabb fel kell számolni az embercsempész hálózatokat és útvonalakat a Földközi-tengeren, hiszen a most kialakult rendszerben a tagállami hatóságok helyett az embercsempészek döntenek arról, ki jöhet Európába. Nekik azonban nem számít semmilyen emberélet, s ehhez sajnos asszisztálnak az európai NGO-k is, amikor líbiai vizekből mentik ki a migránsokat és szállítják őket Európába” –  mutatott rá Gál Kinga.

Az Európai Határ- és Parti Őrség szerint az embercsempészek már víz, élelem és mentőmellény nélkül teszik tengerre a zsúfolt gumicsónakokat, arra számítva, hogy az NGO-mentőhajók úgyis gyorsan megtalálják őket.

A néppárti politikus elmondta: „Ha valóban segíteni akarunk, akkor meg kell akadályoznunk, hogy migránsok ezrei kockáztassák saját és gyermekeik életét. Nyilvánvalóvá kell tehát tenni: nem lehet illegálisan Európába belépni. Már az Unió külső határain kívül szét kell választani a gazdasági bevándorlókat a valóban menekültstátuszra jogosultaktól, hiszen például 2016-ban az Olaszországba érkező illegális migránsok kevesebb, mint 3%-a bizonyult csupán valódi menekültnek”.

„Mára végre eljutottunk odáig, hogy egyre több uniós tagállami vezető elismeri és hangoztatja azt, amit a magyar miniszterelnök 2015 óta következetesen képvisel: elsődleges a külső határok védelme. Ennek feltétele, hogy újra urai legyünk saját külső határaink ellenőrzésének szárazföldön és tengeren egyaránt. Hatékony intézkedésekre van szükség, hogy az Európai Unió végre érvényt szerezzen akaratának az embercsempészekkel szemben” – zárta nyilatkozatát az Európai Néppárt alelnöke.