Rendezvények

Március 15. Brüsszelben

Március 15. Brüsszelben

2016. 03. 15.

Ez azt jelenti, hogy oda kell figyelni a közös értékekre, mert ellenkező esetben a kultúra, a hagyományok kerülnek veszélybe vagy szűnhetnek meg, ami Európa jövőjét teszi kockára – hangsúlyozta a miniszter az uniós parlament néppárti frakciójának magyar képviselőcsoportja és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében megtartott ünnepségen.

A napjainkban jelentkező népvándorlás, a migránsválság nem hasonlítható össze a 20. század háborúk elől menekülő európai menedékkérőivel. Az akkori menekülőket nem gazdasági szempontok vezették, hanem az életüket mentették – emelte ki Simicskó István.
Hozzátette: Magyarország minden politikai menekültnek segítséget nyújt, aki együttműködik a hatóságokkal. Szükséges a beérkezettek regisztrációja, hiszen Európa biztonsága, jövője a tét.

A magyar szabadságharcok az európai kultúrkörben való megmaradást jelentették, amelyhez honvédekre volt szükség, akik odaálltak a magyar ügy mellé – emelte ki Simicskó István. Emlékeztetett arra, hogy a magyar határon napjainkban is szolgálatot teljesítenek katonák, akik a magyar határvédelemmel Európa határait, kultúráját és szabadságát védelmezik.

Az 1848-as forradalom idején voltak olyan fiatalok, akik felismerték a kor bajait, lehetőségeiket, és tették, amit a szívük megkövetelt. Az életüket tették fel az álmaikért, és vállalták a küzdelmet, akár a halált is. Fontos volt számukra a szabadság, a haza jövője – hangsúlyozta. A 48-as hősök szabadságharcukkal példát mutattak a mai kor emberének, hiszen mindenkinek van tennivalója a szabadság, az európai kultúra és civilizáció, valamint az őseink által ránk hagyott értékek védelme terén – hívta fel a figyelmet a honvédelmi miniszter.

Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő köszöntőjében elmondta, hogy március 15. a legigazibb nemzetszeretetről, hazafiságról és bátorságról szól. Az ünnep azt az üzenetet hordozza a mai generációk számára, hogy "van múltunk és van jövőnk a Kárpát-medencében" – hangsúlyozta a képviselő.

forrás: MTI